<p>A gyakori ellenőrzéseknek és a hatékony kontrollmechanizmusnak köszönhetően az ország legnagyobb biztosítója, az Allianz több mint felével csökkentette az autók baleset-biztosításával összefüggő biztosítási csalásokat.</p>
Több biztosítási csalást lepleztek le
Míg 2013-ban 1655 ilyen csalás történt, addig tavaly már csak 765. Jól bevált szokás, hogy egy káresetnél olyan megrongálódást is jelentenek, amely nincs összefüggésben az adott balesettel, vagy megegyeznek az autószervizzel, hogy a reálisnál jóval magasabb javítási kiadást jelentsen a biztosítónak. Egy esetben például a biztosító kliense 20 ezer eurós kártérítést követelt, amiért autójával fának ütközött, s a gépkocsi totálkáros lett. A helyszínen viszont kiderült, hogy az autót az illető barátjával törte össze úgy, hogy egy parkolóban villástargoncával hajtottak neki az üres autónak, majd egy fához tolták a roncsot.
Ami a többi biztosítástípust illeti, az Allianz tavaly 2354 gyanús esetet vizsgált, ahol az összesített pénzügyi kár túllépte a nyolcmillió eurót. A gyanú végül 2109 esetben igazolódott be, ennek köszönhetően több mint hatmillió eurót sikerült megóvni. Az életbiztosításnál rendszerint fiktív vagy biztosítási szerződés megkötése előtt történt balesetek alapján próbálnak a csalással pénzt kicsikarni a biztosítóból.
Egy férfi tavaly kétmillió eurós kártérítést követelt a biztosítótól, amiért éttermében egy elektromos berendezés meghibásodása következtében tönkrement az élelmiszer. A vizsgálat során kiderült, hogy a berendezés jóval a biztosítás megkötése előtt ment tönkre. Az illető ellen jelenleg bűnvádi eljárás folyik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.