TIS: Az átláthatóság még mindig nem a pártok erőssége

A Transparency International Slovensko szerint eddig a Smer költötte a legtöbb pénzt a kampányra, ennek ellenére az ő transzparens számlájuk a legkevésbé átlátható
Pozsony |

Öt héttel a parlamenti választás előtt a Transparency International Slovensko (TIS) összehasonlította, mennyire átláthatóan finanszírozzák a pártok a kampányukat. A szervezet elemzése alapján a legtranszparensebb a Progresszív Szlovákia (PS), a legkevésbé átlátható pedig a Smer.

A TIS 17 mutató alapján vizsgálta a kampányfinanszírozás átláthatóságát, amelyeket három nagy csoportba soroltak: a transzparens számla állapota, a kampány finanszírozása és a kampányról való informáltság. Ezeken belül többféle tényezőt is figyelembe vettek, illetve több szempontból elemezték, mennyire igyekeznek a pártok tartani a kapcsolatot a nyilvánossággal. Ellenőrizék például a transzparens számlákon feltüntetett pénzmozgásokat, kérdőíveket küldtek az egyes pártoknak, megvizsgálták, mennyi információt osztanak meg a hivatalos honlapjukon és a közösségi oldalukon, illetve mennyire használják azokat a csatornákat, amelyeken a választók kérdéseket küldhetnek nekik a kampánnyal kapcsolatban. Emellett minden egyes pártelnöknek egy részletes kérdőívet küldtek az adóbevallásukat érintő információkkal kapcsolatban.

Fontos feltétel volt, hogy az elemzésbe csak azok a pártok kerültek be, amelyeknek augusztus 22-ig legalább 50 ezer eurónyi kiadásuk volt a transzparens számlájukon, és legalább 10 nagyobb kiadási tranzakciót végrehajtottak. Ennek a kritériumnak 15 párt felelt meg.

A pártok eredményeit a TIS százalékokban határozta meg. A kampányok átláthatóságának értékelésére három színt alkalmaztak: a zöld a transzparencia magas fokát jelzi, a narancssárgánál már felmerülnek bizonyos kételyek, a pirosnál pedig teljes az átláthatatlanság.

Šimečkáék az élen

Az elemzés alapján a legátláthatóbb kampányfinanszírozással jelenleg a PS rendelkezik, amely 95,7 százalékot ért el. A TIS szerint a jó eredmény annak is köszönhető, hogy az említett 17 mutatóból 16 esetében eredményesek voltak. A kampányuk egyelőre 1,36 millió euróba került, és az ezekkel kapcsolatos kiadásaik részletesen szét vannak írva a párt transzparens számláján, beleértve az előkampányt is, ami hivatalosan idén áprilisban kezdődött. A szervezet kiemelte, hogy nemrégiben még bírálták a pártot, amiért a számlájukon nem lehetett azonosítani a kártyás fizetések címzettjeit, így a kampányfinanszírozásuk egynyolcadának eredetét homály fedte. A figyelmeztetés után azonban orvosolták a problémát.

A TIS továbbá hangsúlyozta, Michal Šimečka, a PS vezetője az egyetlen olyan pártelnök, amely kitöltötte a részletes kérdőívet az adóbevallással kapcsolatban.

A PS kampányának egyébként három fő forrása van. A 2020-as parlamenti választáson megszerzett állami támogatás és a kölcsönök mellett ki kell emelni az adományokat is. A TIS adatai alapján a progresszíveknek 205 önálló adományozója van, a legtöbb az összes párt közül.

Narancsszínű magyarok

Az elemzés szerint a PS mellett a Saska is transzparens módon finanszírozza a választási kampányát. 84,8 százalékot értek el, ami még mindig kiérdemelte a zöld jelzést, csakúgy, mint a KDH (71,4%) és a Za ľudí (71,2%) kampánya.

A többi értékelt párt már csak narancssárga színt kapott, ami azt jelzi, hogy az átláthatósággal kapcsolatban problémák merültek fel. A narancssárga sávba kerültek a magyar érdekeket képviselő pártok is: a Kékek és a Híd koalíciója 62,9 %-ot, a Magyar Fórumot is magába foglaló formáció 60,9 %-ot, a Szövetség pedig 54,3%-ot ért el. Az utóbbi párt finanszírozási problémáira már korábban is figyelmeztetett a szervezet, amiről lapunk is beszámolt.

 

Kapcsolódó cikkünk

Matovič és a kiskapuk

Sajtóközleményében a TIS külön kiemelte a 2020-as parlamenti választás győztesének, vagyis az OĽaNO-nak a kampányfinanszírozását. Igor Matovičék a megszerzett 46,8 százalékukkal a lista utolsó előtti helyén találhatók. A szervezet közölte, eddig hivatalosan 420 ezer eurót költöttek a kampányra, ami a párt méretét és erejét tekintve kifejezetten alacsony összegnek tűnik. Figyelmeztetett, hogy az óriásplakátokra költött pénzt is fel kellene tüntetni a transzparens számlán, de az OĽaNO esetében ez nem valósult meg. A párt azzal védekezik, hogy az óriásplakátok egy részét még a kampány megkezdése előtt vásárolták.

A TIS továbbá problémásnak tartja a Fiat 500-asok megvásárlásának körülményeit is, amit Matovičék jelenleg is használnak a kampányukban. Ezt azzal magyarázzák, hogy az autóvásárlás nem választási kiadásként, hanem a párt vagyonának felértékeléseként kerül majd a könyvelésbe, amit a törvény is lehetővé tesz.

Vörösben a Smer

Mindezek ellenére a Smer még így is rosszabb helyezést ért el, mint az OĽaNO. Robert Fico pártja az elemzésben mindössze 25,8 százalékot kapott, így egyedüliként csak ők kerültek a vörös, átláthatatlan kampányfinanszírozást jelentő sávba. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a transzparens számlájuk tanulsága szerint eddig ők folytatk a legdrágább kampányt (több mint 2 millió eurót költöttek rá), de arról egyáltalán nem nyújtanak információkat, hogy a forrásokat miből fedezik. Mindezt annak ellenére, hogy éppen a Smer vezette be a transzparens számla intézményét.

Általános problémák

A TIS az egyes pártok értékelése mellett felvetett néhány általános problémát is, amelyek nemcsak ebben a kampányban jellemzőek, hanem már korábban figyelmeztettek rájuk. Ide tartozik a már említett transzparens számla kezelésének problémája, amely ugyan a Smernél a leglátványosabb, de más pártoknak is meggyűlik vele a baja. A szervezet szerint az elemzett 15 párt közül legalább 10-en használják azt a stratégiát, hogy a különböző kommunikációs ügynökségeknek egyetlen nagy pénzügyi tranzakció formájában utalják a pénzt, így nem világos, pontosan milyen szolgáltatásokért fizetnek. Legalább 7 párt esetében gondot okoz az adományok eredetének azonosítása is.

A nyilvánossággal való kommunikáció szintén nem tartozik a pártok erősségei közé. Az e-mailben küldött, „hétköznapi választók” által feltett kérdésre mindössze 7 párt válaszolt, a közösségi oldalon pedig mindössze 3. A TIS kérdőívét, amelyben a finanszírozással kapcsolatos pluszinformációkra kérdeztek rá, 8 párt töltötte ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?