Tiltakoznak az új nyugdíjszabályok tervezete ellen

Magdosko
Pozsony |

A méltányos időskori anyagi biztonságról szóló, a munkaügyi tárca által kidolgozott alkotmánytörvény-javaslatot a munkavállalók, munkaadók és a kormány háromoldalú érdekegyeztető tanácsa ugyan csak jövő hétfőn, május 24-én vitatja meg, a szakszervezetek azonban máris 21 olyan pontot találtak benne, amellyel nem értenek egyet.

„Mi is egészséges gazdaságot és fenntartható költségvetési gazdálkodást szeretnénk, de nem ilyen áron. Az előterjesztett javaslatban ugyanis a szigorú gazdasági szempontok vannak túlsúlyban a szociális intézkedésekkel szemben” – nyilatkozta Marián Magdoško, a Szakszervezetek Szövetségének (KOZ) az elnöke. Emlékeztetett arra, hogy a nyugdíjba vonulás felső határát meghatározó nyugdíjplafont már tavaly decemberben megszüntették, és most ezt csak pontosítják.

„A javaslat az 1960-ban született generációval kezdi, amely 63 éves korában vonulhatna nyugdíjba. Az 1966-ban születettekig évente ezt két hónappal növelnék, az 1967-ben születettek esetében pedig már az akkor aktuális átlagéletkorhoz kötnék a nyugdíjba vonulás idejét” – mondta el Magdoško. Szerinte a kormánynak a szlovákiai nyugdíjasok egészségi állapotát is figyelembe kellene vennie.

„Szó sincs arról, hogy a nyugdíjasaink élveznék a nyugdíjas éveiket, az anyagi lehetőségeiket tekintve épphogy csak túlélnek” – tette hozzá a szakszervezeti vezető.

Magdoško szerint a javaslat két nyugdíjpillérrel számol, a felosztó-kirovó rendszerre épülő, alanyi jogon járó első pillérrel és egy kapitalizációs, a javaslatban takarékosságinak nevezett másodikkal. „Ez utóbbi csak a második pillér átnevezése takarékossági pillérre, amit a lakosság átverésének tartunk, hiszen az elmúlt években a második pillérből származó átlagos hozam alig 23 euró körül mozgott” – állítja Magdoško. A KOZ vezetője külön felhívja a figyelmet arra, hogy a javaslat szerint „a nyugdíjba vonulás idejének a meghatározásánál figyelembe vehetik a gyermekek számát is”. „Figyelembe vehetik, de nem feltétlenül. Ezt is átverésnek tartom” – tette hozzá Magdoško.

Milan Krajniak munkaügyi miniszter egyelőre nem kívánt reagálni a szakszervezetek bírálatára. „Jövő hétfőn lesz az érdekegyeztető tanács, amelyen megbeszélhetjük a vitás pontokat” – mondta el a tárcavezető. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?