Temérdek márvány

A közvélemény az új színházat a leggyakrabban pénzsüllyesz-tőnek nevezi. Első pillantásra a múlt rendszer „közkedvelt” építészeti stílusára emlékeztet. Ezen nem is kell nagyon meglepőd-nünk, hiszen Peter Bauer, Martin Kusý és Pavol Paňák építészmérnökök a tervrajzok elkészítésénél még a régi stílust követték: monumentalitás, egyszerűség és főleg temérdek márvány. A tervezők belátják: ma sok mindent másképpen terveznének. „Az épület az akkori kor képére lett tervezve. De nézzen is ki bárhogy, máig nem működik. Siralmas, hogy a nemzeti színházat egy idegen vállalat igazgatja majd” – nyilatkozta Bauer.

A félkész épület területe 46 776 négyzetméter, az opera 901 férőhelyes. Összehasonlításként: a bécsi opera 2298 férőhelyes. „Európai átlagnak az 1500 férőhelyet tartják. A pozsonyi opera befogadó képessége nem elegendő” – vélekedik Dušan Jamrich, aki szerint külföldi vendégekkel is számolni kell.

A színház műszaki szempontból Európa jobban felszerelt színházai közé tartozik. Az idő múlása viszont ezen a téren is érezhető, hiszen a színházi technikát 1999-ben – korszerűtlenségére hivatkozva – kicserélték. Az épületet már évek óta nem építik, hanem átépítik. Elkészítése után még legalább féléves próbaüzemeltetésre lesz szükség. Összehasonlításként: Szlovákia legmagasabb épületét, a Szlovák Nemzeti Bank felhőkarcolóját egyéves próbaüzemeltetés után adták csak át.

Az eredeti elképzelés szerint több színházterem lett volna, de minden bizonnyal ez már a múlté. Az amerikai beruházó ugyanis hat-nyolc mozi teremmel, kávéházakkal, éttermekkel, üzletekkel és irodahelységekkel számol. A színház jelenlegi parkolójában egy háromszög alakú – legalább húszemeletes – szálloda kapna helyet. A Szlovák Nemzeti Színház így Pavol Rusko gazdasági miniszternek köszönhetően új munkanevet kapott: Nemzeti Kulturális és Kongresszusi Központ.

A közszereplők és polgári szervezetek elsősorban a közvélemény lelkiismeretére próbálnak hatni. Az általuk felvázolt kép viszont fekete-fehér: az egyik oldalon a rossz gazdasági miniszter és az amerikai beruházó, a másikon pedig a szegény művész és a mindenáron kulturális életre vágyó polgár áll. A problémát viszont több szemszögből is meg kell vizsgálni. Vajon ki hibázott? Rusko, aki eladta a színházat és elérte, hogy végre működőképes legyen, vagy a polgári szervezetek és a politikusok, akik az elmúlt 19 évben nem érdeklődtek a hirtelen rendkívül fontossá vált „nemzeti ereklye” sorsa iránt?! (dem, t, s)