A CEU-ért többször tüntettek Budapesten és más uniós városokban is
Távozik Budapestről a CEU
Szombaton lejárt az a határidő, amit az intézmény vezetése adott a magyar kormánynak a további működés engedélyezésére. Az egyetem vezetése várhatóan ma bejelenti, hogy költöznek Bécsbe.
„Nem fognak elköltözni. Nem is akarnak elköltözni, mert jól látják: Budapest jobb hely, mint Bécs” – ezek a magabiztos szavak Kósa Lajostól, a Fidesz egyik vezető politikusátólszármaznak,aKözép-európai Egyetemmel kapcsolatban. Kósa a Népszavának mondta ezt napokkal az egyetem által adott december 1-i határidő lejárta előtt. A magabiztos szavak mögött valójában komoly bizonytalanság rejlik: egyelőre senki nem tudja pontosan, hogy mikor, milyen szakok, milyen intézetek mehetnek Bécsbe a közeljövőben. Az RTL Klub Híradója szerint azonban az egyetem vezetése már döntött, költöznek Bécsbe, és ezt ma jelentik be először a hallgatóknak, majd egy nemzetközi sajtótájékoztatón.
A lex CEU-t 2017. április 4-én fogadta el a parlament, az egyetem és a törvénymódosítás története azóta gyakorlatilag arról szólt, hogy szinte mindenki biztos volt benne: valami váratlan fordulat biztosan történik majd, ami garantálja, hogy az egyetem Budapesten maradhat. A törvény legfontosabb kitétele, hogy a jövőben csak azok a külföldi felsőoktatási intézmények működhetnek tovább Magyarországon, melyek anyaországukban is végeznek oktatási tevékenységet. Bár a kormány érvelése részben megállta a helyét (az interneten rengeteg kamu diplomát kiadó, virtuális egyetemet lehet elvégezni, melyek hazai elismertetése okozott anomáliákat, hivatalosan ezeket akarták kiszűrni a törvénymódosítással), a kezdetektől nyilvánvalóvá vált, hogy az egész komoly politikai éllel rendelkezik, a cél valójában a CEU „kisöprése az országból” – mint ahogyan a kormányoldalon többen meg is fogalmazták.
Az elmúlt két évben a kormány sorra kötötte a megállapodásokat külföldi egyetemekkel, volt közöttük kínai, thaiföldi, de amerikai is, csak a CEU-nak nem sikerült egy ilyet tető alá hoznia. Pedig az egyetem ennek érdekében megállapodott a New York-állambeli Bard Collegedzsal, és ennek értelmében az állam oktatási hivatala a CEU képzéseit is akkreditálta, ezek el is indultak, igaz, egyelőre kevés hallgatóval. Formailag azonban mégis teljesült a törvény által előírt feltétel. A megállapodás mégsem akart megszületni. Pedig a törvény elfogadása óta eltelt majdnem két év arról (is) szólt, hogy szinte minden érintett biztos volt benne: ha az utolsó pillanatban is, de születik valamilyen megoldás.
Kampányban nem
Ezt elsősorban az táplálta, hogy Donald Trump kormánya többször is rosszallását fejezte ki az ügy miatt. Ráadásul a választások előtt fél évvel a kormány váratlanul módosította a megállapodás megkötésére vonatkozó határidőt és 2018. január 1. helyett egy évvel kitolta azt, 2019. január 1-re. Ezt akkor mindenki úgy értelmezte, hogy a kampányban nem akar a kormány megállapodást kötni a CEU-val, mert ezzel Orbán Viktor a saját politikai vereségét ismerné be, de majd április 8-a után csendben megállapodnak.
Ezt erősítette az is, hogy a júniusban hivatalát elfoglaló új amerikai nagykövet, David B. Cornstein első nyilvános látogatása a CEU-ra vezetett, a diplomata pedig azóta több alkalommal is találkozott demonstratív jelleggel Michael Ignatieff rektorral és azt is nyilatkozta, hogy a CEU esetleges elüldözése Magyarországról, negatívan befolyásolná a magyar–amerikai kapcsolatokat.
„Jó munkához idő kell”
Ezt erősítették Orbán Viktor szavai is, a miniszterelnök a parlamentben két alkalommal – egyszer az ATV, egyszer a hvg.hu kérdésére – is kitérő választ adott, elsőre azt mondta a megállapodással kapcsolatban, hogy „a jó munkához idő kell”, a hvg.hu munkatársának pedig azt ecsetelte, hogy a CEU-val valójában semmi gond, az egy jól működő intézmény, „tessék megnézni a honlapját is”.
Csakhogy október végéig még mindig semmi nem történt, ekkor döntött úgy az egyetem vezetése, hogy nyilvánosan is határidőt szabjon: ha december 1-ig nem lesz megállapodás, felkészülnek arra, hogy a 2019–2020-as tanévet számos szakon már Bécsben kezdik meg diákjaik. A kormány részéről „blöffnek” nyilvánították a dolgot. Aztán néhány napja Szijjártó Péter tiszta vizet öntött a pohárba: a kormány nem akar semmilyen megállapodást kötni a CEU-val. A költözés immár biztos, ráadásul ennek mértéke komolyabb is lehet, mint amit korábban mondtak: az egyetem ugyanis év elején számos szakja akkreditációját indítja el Bécsben, olyanokat is, amik Budapesten működnek jelenleg. A CEU azóta sem cáfolta a híreket a tervezettnél nagyobb volumenű kivonulásról.
Jobb későn
Egy 1991-ben kezdődött történet tehát véget érni látszik, nyerni valószínűleg csak Bécs fog az egésszel. A CEU elleni magyar támadássorozat egyik nem várt következménye pedig az lett, hogy az Európai Parlament mintegy precedensként kezelve a helyzetet, határozatot fogadott el, miszerint a jövőben az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó országoknak garantálniuk kell a tudományos élet és a tanítás szabadságát. Erre mondják: jobb későn.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.