Tavasszal bírói tanács?

Pozsony. A bíró nem készítheti el házastársa vagyonnyilatkozatát, mert az alkotmányellenes lenne – véli a Szlovákiai Bírák Társulásának elnöke. Juraj Majchrák szerint például a bíró házastársa lehet vállalkozó is, amiről a bírónak még csak tudnia sem kell.

Pozsony. A bíró nem készítheti el házastársa vagyonnyilatkozatát, mert az alkotmányellenes lenne – véli a Szlovákiai Bírák Társulásának elnöke. Juraj Majchrák szerint például a bíró házastársa lehet vállalkozó is, amiről a bírónak még csak tudnia sem kell. A társulás elnöke reméli, januártól hatályba léphet a bírói tanácsról szóló törvény, és az akkortól számított 75 napon belül megválaszthatják a mintegy 1200 bírót tömörítő szakmai önkormányzat nyolcfős vezető testületét. A társulás külön irodát követel a tanácsnak. Az igazságügyi tárca törvénytervezete a tanácsot mint a bírák legfelső önkormányzati testületét határozza meg, iroda felállítását azonban nem javasolja. „Olyan ez, mint amikor valaki a saját gyerekét azonnal tolókocsiba teszi, és még a szemét is beköti. Úgy néz ki, a térdünkön kellene dolgoznunk” – véli Majchrák. A társulás ragaszkodik ahhoz, hogy a kerületi bíróságok vezetőit az igazságügyi miniszter nevezze ki a bírói tanács által javasolt jelöltek közül. Ha ugyanis ezt az államfő tehetné meg a parlament javaslatára, mint az a törvényjavaslatban áll, abban szerinte a nyilvánosság az igazságszolgáltatás és a többi hatalmi ág összefonódását látná. A társulás követeli, hogy a bírói tanács is véleményezhesse az igazságszolgáltatás költségvetési tervét. (kor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?