Januári hangversenyek: két tipp, hol hallgathatunk komolyzenét a héten

Tüzes Marcell Sámuel

Adjuk meg a kellő löketet 2025-nek, kezdjük az évet komolyzenével. Kassa és Pozsony is különleges zenei élményeket kínál.

A kassai filharmónia csütörtök esti koncertje

Többek között Dvořák, Caccini, Rutter, Bernstein művei is felhangzanak a január 9-i koncerten, de – ahogy az egy klasszikus újévi koncertprogramhoz illik – Lehár- és Strauss-művek sem hiányoznak a kassai filharmónia programjából. A karmester Rastislav Štúr. 

Mikor és hol: január 9., csütörtök 19.00 – Pozsony, Művészetek háza – belépő: 17, 19 és 22 euró

Orgonahangverseny Pozsonyban

A pozsonyi Liszt Intézet újévi hangversenyre várja az érdeklődőket az óvárosi ferences templomba, melynek orgonáját egy fiatal orgonaművész, Tüzes Marcell Sámuel szólaltatja meg. Tüzes Marcell Sámuel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett, egyházzenészként, kántorként, valamint nagyzenekari és kamaraprodukciók közreműködőjeként is tevékeny, idén tavasszal a Müpában is fellép majd.

Mikor és hol: január 11., szombat 17:30 – Pozsony, az óvárosi ferences templom (Ferencesek tere 1.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?