Huliak még januárban rendezné a helyzetét, kér egy minisztériumot

Huliak

Az új évben újabb követeléssel vegyes ultimátummal állt elő a Nemzeti Koalíció. A Rudolf Huliak köré csoportosuló háromfős csoport egy memorandummal rendezné a kormánypártokkal kapcsolatos helyzetét – és ha januárig nem születik egyezség, végleg külön útra lépnének. A feltételeik kemények.

Maga Huliak a postoj.sk portálnak nyilatkozott a csoport helyzetéről. A képviselő sérelmezte, hogy a költségvetés megszavazása után sem tudtak leülni egy egyeztetésre Robert Fico kormányfővel. A megállapodás hiányában a csoport továbbra is önállóan működik. Ahhoz, hogy megegyezés szülessen, az SNS-nek kellene óriási engedményeket tennie, Fico garanciái mellett.

Elveszett találkozó

Huliak és Fico utoljára december elején tárgyalt, elsősorban a koalíció költségvetési tervezetének támogatása kapcsán. Fico beleegyezett a Nemzeti Koalíció rövid távú, anyagi jellegű követeléseibe, egyben azt is kilátásba helyezte, hogy az együttműködés formáiról még december folyamán egyeztetnek – erre a tárgyalásra aztán nem került sor. 

Huliak biztos abban, hogy januárban már egy asztal mögé ülhetnek a miniszterelnökkel, amennyiben viszont nem születik megegyezés a hónap végéig sem, a háromfős csoport „végleg” elhatárolhatja magát a kormánytól.

Az értesülések szerint a Nemzeti Koalíció két követelményt támaszt a kormánypártok felé – amennyiben a koalíciós tagok rábólintanak a listára, létrejöhet egy hosszú távú egyezség, amely ismét megteremti a kényelmes kormánytöbbséget (különösen amennyiben a Hlas képviselőivel sikerül rendezni a nézeteltéréseket). Ez az egyezség írásos formát is öltene, a kispárt ugyanis egy külön memorandumban szabályozná a koalícióval való együttműködés módozatait.

A minisztérium-kérdés

Pavel Ľupták, a három távozó képviselő egyike szerint az első követelmény a koalíciós tanácsokon való részvétel lehetősége. A második feltétel egy önálló minisztérium megszerzésére vonatkozik, ami a Nemzeti Koalíció felügyelete alatt működne. 

Robert Fico a karácsonyi ünnepek idején szabadságra ment és csak kedden tért vissza Szlovákiába, és egyelőre nem nyilatkozott arról, hajlandó-e figyelembe venni a kéréseket. Nem lesz könnyű, hiszen amennyiben a feltételek teljesülnének, a három képviselő gyakorlatilag egy önálló, negyedik koalíciós partnerként szerepelne a Fico-kormányban.

Az egyezség megkötésének esélye Huliakék feltételei szerint legalábbis bizonytalan, ha nem minimális. Az SNS és Andrej Danko biztosan nem nézné jó szemmel a Nemzeti Koalíció feltűnését a kormánypártok egyeztetésein, és még ennél is kevésbé értene egyet azal, hogy elvegyék az egyik tárcáját. 

Huliak ugyanis egyértelműsítette, hogy a Danko alá rendelt három minisztérium egyikére formálnak igényt – első körben vélhetően arra a környezetvédelmi tárcára, melynek az élére eredetileg Huliakot nevezte volna ki a Fico-kormány, de Zuzana Čaputová még államfőként megvétózta a személyét. Danko – és a környezetvédelmi miniszter, a Huliakkal kimondottan rossz viszonyt ápoló Tomáš Taraba – aligha válna meg a minisztériumtól, de annak is kicsi a valószínűsége, hogy a tavaly létrehozott idegenforgalmi és sporttárcát feladná az SNS. 

A harmadik SNS-minisztérium a kultúra: Huliak a korábbi megnyilvánulásaiban nem is hozta szóba ezt a területet és bár Martina Šimkovičová, az SNS kijelölt minisztere nagyon népszerűtlen, a közmédia és a kultúra szabályozása miatt a nemzeti párt aligha válna meg a tárcától.

A postoj-nak nyilatkozó Ľupták szerint az írásbeli memorandum a Nemzeti Koalíció és a kormány között a viszonyok tisztázására szolgálna. A memorandum többek között szabályozná, milyen módon tudnak szervezetten együttműködni a kormánnyal a képviselők anélkül, hogy belépnének bármelyik nagyobb párt parlamenti frakciójába. 

A memorandum aláírását a Smer vagy a Hlas képviselői csoportjával látja reálisnak. A szimbolikus együttműködés lehetőségét korábban Andrej Danko sem zárta ki, aki elképzelhetőnek tartotta, hogy a Nemzeti Koalíció formálisan a Smer- vagy a Hlas-frakció részévé válik. Az SNS vezére azonban ebben az esetben rögtön kizárta, hogy Huliakéknak bármiféle módon lehetőségük legyen hozzájutni egy minisztériumhoz is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?