Tankelhárító fegyvereket „veszített el” a hadsereg

<div>Egyre komolyabb méreteket ölt a szlovákiai hadianyagraktárakból eltűnt fegyverek és muníció ügye.&nbsp;</div>

A legújabb információk szerint a trencséni raktárból állítólag tizenegy kézi páncéltörő gránátvetőnek, tankelhárító fegyvernek (RPG) tűnt el.  Az eltűnt lőszerekkel kapcsolatban még tavasszal pattant ki a botrány, miután kiderült, a trencséni muníciós raktárból többládányi kézi- és páncéltörő gránát tűnt el. Peter Gajdoš (SNS-jelölt) védelmi miniszter teljes, mélységi leltárt rendelt el – ilyenre még nem igazán volt példa a szlovák hadseregnél.  300 ezer töltény A „rendetlenség” információink szerint meglehetősen nagy volt, a teljes leltár során pedig egyenként végigvizsgáltak több százezer ládát, köztük olyanokat, melyek talán évtizedek óta a raktárak mélyén pihentek. A vizsgálat során fokozatosan derültek ki az újabb és újabb hiányok – nyáron például kiderült, hogy a turócnémeti (Sklené) hadianyagraktárból 300 ezer kiképzőtöltény hiányzik, a lezárt ládákban, melyekben a lőszernek lennie kellett volna, állítólag fadarabokat találtak. Az eltűnt lőszer kapcsán egyébként a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség nyomoz, októberben egy galántai parkolóban le is kapcsoltak egy 26 éves profi katonát valamint egy másik férfit is, és házkutatásokat tartottak Galántán, Gyetván és Szakolcán is.  11 RPG A Markíza televízió értesülései szerint a trencséni raktárból eltűnt 11 tankelhárításra használt páncéltörő (RPG) is. A televíziónak Jaroslav Naď biztonsági elemző elmondta, az RPG-ket speciális egységek használják, Ukrajnában és Afganisztánban is beváltak, de a terroristák is rendkívül élénken érdeklődnek irántuk, hiszen több száz méterről is ki lehet velük lőni a járműveket, viszonylag kicsik és könnyen hordozhatók. A feketepiacon nagyon kelendőek, tíz ilyen fegyvert nagyjából 20 ezer euróért lehet eladni.  Mert katona a miniszter A védelmi tárca egyelőre nem nyilatkozott a tankelhárító fegyverek eltűnése kapcsán, Peter Gajdoš miniszter mára hívott össze sajtótájékoztatót. Ľubomír Galko az SaS alelnöke, korábbi védelmi miniszter élesen bírálta a minisztériumot, mondván, a tárca rosszul kommunikál, és nem tájékoztatja megfelelően a közvéleményt. Szerinte a koalíció hibája volt, hogy egy profi katonát, Peter Gajdošt helyezte a minisztérium élére, mert annak nincs elég ereje fellépni a katonák ellen, ha komoly dolgok derülnek ki róluk. (fm, SITA)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?