A védelmi miniszter szerint Szlovákiának továbbra is van mit nyújtania Ukrajnának

A Szlovák Fegyveres Erők (TASR)
Pozsony |

Martin Sklenár védelmi miniszter sajtótájékoztatót tartott, amely során értékelte a szakértői kormánynak a védelem terén nyújtott teljesítményét. A leköszönő miniszter arról is beszámolt, milyen lehetőségek állnak még a minisztérium előtt.

„A kontinuitás a védelemben kulcsfontosságú” – emelte ki többször is Sklenár azzal, örül, hogy amikor átvette a miniszteri megbízását, azt a munkát folytathatta, amit az elmúlt pár évben elődei már megalapoztak. A hadsereg modernizációjának céljából megkezdik az első F–16-os amerikai vadászgépek Szlovákiába szállítását, illetve a 8x8-as Patria harckocsik beszerzését. Az elmúlt időszakban pedig a kaszárnyák korszerűsítésére is sor került. Sklenár új terepjárók és gépkarabélyok vásárlásáról is beszámolt, mindezt az Amerikai Egyesült Államok egyik alapjából finanszírozzák. A miniszter szerint az elmúlt közel 4 évben gyorsabban fejlődött a védelmi minisztérium, mint eddig bármikor. Ahhoz azonban, hogy ez a fejlődés továbbra is fennmaradjon és a költségvetés fedezze a fegyveres erők kiadásait, a GDP 2%-a az a minimum összeg, amire a tárcának feltétlenül szüksége van. Sklenár arról is beszámolt, miniszteri mandátuma alatt a kormány határozatával összhangban a védelmi minisztérium az elmúlt hónapokban is támogatta Ukrajnát. A szlovák hadsereg például az ukrajnai háború kitörése óta minden nap kisegíti a rendőrséget az ukrán határátkelőknél.

„Szlovákiának még mindig van mit kínálnia Ukrajnának. Az a hozzávetőlegesen 680 millió euró értékű technikai eszköz, amelyet Szlovákia eddig Ukrajnának adott át, valójában csak töredéke a szlovák hadsereg felszerelésének”

– jelentette ki.

A hadsereg logisztikai segítséget is nyújt azoknak az országoknak, amelyek Szlovákián keresztül szállítják a muníciót Ukrajnába. Ezenfelül a jelenlegi menekültválságban is a katonák segítik ki a hatóságokat, mondta a miniszter azzal, az aktuális helyzetben szükséges, hogy a hadsereg a szigorúan vett feladatai mellett az efféle, humanitárius helyzetek megoldásánál is segíthessen.

Sklenár dicsérte a NATO-tagokból álló nemzetközi egységek hadgyakorlatát is, amelynek vezetését most a cseh után a spanyol egység fogja átvenni.

„Ennek az együttműködésnek az az elsődleges célja, hogy minél inkább felkészültek legyünk azokra a bonyolult szituációkra, amik akkor következnének be, ha a NATO aktiválná tagországaiban a kollektív védelmet”

– mondta a miniszter.

Az elmúlt 30 évben továbbá idén először növekedett a katonák létszáma a Szlovák Fegyveres Erők soraiban.

A sajtótájékoztatón jelen volt Daniel Zmeko vezérkari főnök is, aki újságírói kérdésre elmondta, addig az időpontig még nem beszélt a smeres Robert Kaliňákkal, aki minden bizonnyal átveszi majd a tárca irányítását. Zmeko kijelentette, hogy a hadsereg apolitikus és kívül áll a politikai harcokon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?