Sztrájkra készülnek a buszjáratok üzemeltetői

Pozsony |

<p>Naponta 15&ndash;20 százalékkal több vonatjegyet adnak el azóta, hogy a fiatalok, a diákok és a nyugdíjasok ingyen vonatozhatnak &ndash; ismerte el a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) vezérigazgatója, Pavol Gábor.</p>

Az adat természetesen az ingyenjegyeket is tartalmazza, hiszen azokat is ki kell váltani. Egyre nyilvánvalóbb, hogy erre az intézkedésre ráfáznak a kisebb autóbusz-közlekedési vállalatok, amelyek nem számíthatnak a megyék támogatására. Egy ilyen társaság a Kassa melletti Bölzse (Belža) községben regisztrált GIM Bus, amely az ingyen vonatozás bevezetésétől, november 17-től utasainak kétharmadát már elveszítette. „Van még némi megtakarításunk, jelenleg ebből finanszírozzuk a cég fenntartását, de sokáig nem bírjuk ki” – mondta a Hospodárske noviny gazdasági napilapnak a cég társtulajdonosa, Marek Sala. Ha a társaság tönkremegy, akkor a Pozsony és Kassa közt közlekedő buszok hat sofőrje felmondást kap.

Sala jelenleg a buszjáratokat üzemeltető társaságok sztrájkját készíti. „Nyugodtan a vonatsínekre parkolunk a buszokkal, úgy majd talán valaki észrevesz minket” – mondta Sala. Azt, hogy mikor lesz sztrájk, egyelőre nem tudta megmondani, a többi autóbusz-közlekedési vállalat reakciójára vár. Az viszont biztos, hogy a sztrájk napján buszokkal akarja eltorlaszolni a vonatsíneket.

Nem ez az egyetlen társaság, amely problémákkal küzd az ingyenes vonatozás bevezetése miatt. Az utasforgalom 20–35 százalékos visszaesését észlelte az MT-Lines társaság is, amely Turócszentmártonból indít járatokat Pozsonyba és Eperjesre. Ivan Lamoš, a cég képviselője egyelőre nem tervez elbocsátásokat. „Nem rúghatom ki alkalmazottaimat egyik napról a másikra, nyolc család megélhetése forog kockán” – mondta Lamoš.

Milan Mučina, a Losonc–Pozsony közötti buszjáratokat üzemeltető Mučina cég igazgatója szerint az ingyenes vonatjegy ugyan nem fogja tönkretenni vállalkozását, viszont előfordulhat, hogy törli a rendszeres, naponta induló járatokat. „Egyszerűen a minimumra csökkentjük a járatok számát” – mondta Mučina. Vesztességgel nem akarja üzemeltetni buszait, azt mondta, hogy az ingyen vonatozás előtt is megélt olyan napokat, amikor 100–200 eurós vesztességgel zárt. A Gim Bus képviselője reálisnak tartja a csődöt. „Ha ez így megy tovább, akkor befejezem a vállalkozást, mindenkinek felmondok és megyünk a munkaügyi hivatalba” – mondta Sala.

A közlekedésügyi minisztérium nem hiszi, hogy az ingyenes vonatozás bevezetése indokolatlan beavatkozás lett volna a gazdasági versenybe. Martin Kóňa, a tárca szóvivője szerint egyelőre egyik autóbusz-közlekedési vállalattól sem kaptak panaszt vagy hivatalos beadványt. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?