Sztrájkkészültséget jelentettek be az orvosi szakszervezeti tagok

LOZ
Pozsony |

Az orvosi szakszervezeti tagok sztrájkkészültséget jelentettek be. Úgy döntöttek, hogy ha a kormány nem tesz semmit az egészségügy széthullása ellen, radikális módon reagálnak a kialakult helyzetre – jelentették be az Orvosi Szakszervezet (LOZ) képviselői a keddi sajtótájékoztatójukon.

A szakszervezeti tagok hozzátették: ha semmi sem fog változni, fontolgatják a kórházi túlórák felmondását, illetve a tömeges felmondást is. Ennek a kérdésnek az eldöntésére országos ankétot indítanak a kórházi orvosok körében.

Úgy vélik, a figyelmeztetések és tárgyalások ellenére a kormány nem foglalkozik az egészségügy helyzetével. Ha nem találnak azonnal megoldást, a kórházak működése egy éven belül megbénulhat – figyelmeztet a szakszervezet.

Peter Visolajský, a LOZ elnöke elmondta: a további lépések elsősorban a kormány reakcióitól függenek, ha semmi sem változik, júniusig döntenek a további intézkedésekről. Hozzátette: közel 3000 orvos kész felmondani a túlórákat a kórházakban, és már alá is írták az erről szóló nyilatkozatot.

„Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy a kormányunk hatékony módot találjon az egészségügy megmentésére és a személyzeti összeomlás elhárítására. Nem a mi, hanem a páciensek érdekében” – hangsúlyozta Visolajský.

A szakszervezeti tagok nyolc követelést fogalmaztak meg, amelyek teljesítése szerintük elengedhetetlen ahhoz, hogy javuljon a szlovákiai kórházak helyzete. Ezek a kórházak finanszírozására, az egészségügyi biztosítási rendszer megreformálására, az orvosok értékelésére és a nővérek béremelésére vonatkoznak.

Az orvosok utoljára 2011 végén mondtak fel tömegesen. Az akcióhoz kezdetben több mint 2400-an csatlakoztak, végül mintegy 1200 kórházi orvos távozott a munkahelyéről, ami miatt veszélyhelyzetet kellett kihirdetni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?