Szórja a pénzt az oktatási tárca

Pozsony |

<p>Horribilis autóköltségek, méregdrága logó. Az oktatásügyi minisztériumban a héten több túlkapásra is fény derült. A legújabb, hogy 8650 eurót fizetett ki új logójáért a tárcához tartozó Oktatási Információs és Prognosztikai Intézet (UIPS). Az esetre a Markíza televízió hívta fel a figyelmet. A szerződést tavaly december 19-én kötötték meg, a számlát pedig december 27-én egyenlítették ki.</p>

Juraj Homola, az intézet igazgatója szerint a kifizetett összeg adekvát egy logóért, az újra pedig az intézetnek szüksége van. A 8650 euró megközelítőleg egy tanár éves fizetése. Az UIPS az új logót egyébként még mindig nem használja.

A héten Čaplovič két alkalmazottat is elbocsátott a tárcától. Az illetők a szolgálati autókért feleltek. Egyikük 1993, másikuk 1995 óta dolgozott a miniszériumnál. Büntetőeljárás is lehet az ügyből, mondta Michal Kaliňák, Čaplovič szóvivője. „A részletekről a könyvvizsgálat után számolunk be” – tette hozzá. A Sme napilap korábban arra figyelmeztetett, hogy a tárca havi 3 ezer euróért bérelt egy Audi A6-ost, egy másik autójuk javítása pedig 11768 euróba került. Még a múlt év végén eresztették szélnek Iveta Kopasovát, az uniós alapokért felelős oktatásügyi ügynökség igazgatóját, majd egy másik beosztottat, aki a beszállítókért volt felelős.

A minisztériumban zajló pazarlásokra a tanárok is igyekeznek rámutatni. Állítólag a Sme figyelmét is ők hívták fel a limuzinbotrányra. Tegnap az egyik közösségi portálon arra buzdították kollégáikat, hogy tanulmányozzák a tárca szerződéseit, amelyek nyilvánosak az interneten. „A kormány egyetlen érve, hogy nincs pénz. Rá kell tehát mutatni, hol lehetne spórolni” – olvasható a felhívásban, amelyet a tavaly év végi stafétasztrájk résztvevői tettek közzé.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?