Szlovákiában is egyre égetőbb probléma a roma diákok iskolai szegregációja

gyererk
Pozsony |

Már az Európai Bizottságnak is szemet szúrt a szlovákiai – leginkább roma gyerekeket érintő – iskolai szegregáció. Az oktatásügyi tárca is elismeri, régóta fennálló probléma a marginalizált roma közösségekből származó gyerekek kirekesztése, oktatásuk silány színvonala.

Az átlagos családokból származókhoz képest feleannyi szociálisan hátrányos helyzetű gyermek vesz részt az általános iskola előtti felkészítésben, ráadásul több mint négyszer annyi szegény roma gyerek ismétel évfolyamot, mint megfelelő anyagi háttérrel rendelkező diák. Az oktatásügyi tárca szerint az iskolakezdés előtti kötelező óvodalátogatás bevezetése, valamint a roma gyerekeket érintő iskolai szegregáció megszüntetése legalább részben orvosolhatja a felsorolt problémákat. Erre már csak azért is szükség lesz, mivel az Európai Bizottság is gyors megoldást követel.

Kirekesztett diákok

Az Európai Unió 2013-ban írta elő az iskolai szegregáció felszámolását. Erről pontos adatok ugyan nincsenek, egy 2016-os uniós felmérésben azonban arra kérték a válaszadókat, becsüljék fel a romák arányát a háztartásukban élő gyermekek osztálytársai vagy iskolatársai között. A megkérdezettek válaszai alapján elmondható, hogy Szlovákiában a roma gyerekek 62%-a jár olyan iskolába, ahol az osztálytársaik nagy része vagy mindegyikük roma. A szomszédos Csehországban ez az arány 30%.

Speciális iskolák

A tanulmány felhívja a figyelmet az oktatási szegregáció egyik sajátos formájára, méghozzá a roma gyermekek speciális fejlesztő iskolákba történő átirányítására. „A 2013-as tanácsi ajánlás előírja, hogy véget kell vetni a roma tanulók ilyen iskolákban történő indokolatlan elhelyezésének. Ez a gyakorlat különösen Csehországban és Szlovákiában terjedt el: 2016-ban az oktatásban részt vevő 6 és 15 év közötti roma gyermekek 16%-a, illetve 18%-a járt speciális iskolába” – áll a jelentésben.

Vlado Rafael, az eduRoma oktatásügyi kérdésekkel foglalkozó civil szervezet alapítója lapunknak elmondta: szerinte szükség lenne a speciális iskolákba járó roma gyerekek hivatalos nyilvántartására, hiszen ennek hiányában nem tudják megmondani, hogy többen vagy kevesebben látogatják-e ezeket az intézményeket. A szakember szerint hiányzik a rendszeres felülvizsgálat is, amely alapján a speciális iskolákba járó gyerekek az indokolt esetekben újra visszatérhetnének a klasszikus általános iskolákba.

Rafael szerint jó dolog, hogy a tárca foglalkozik az iskolai szegregációval. „Örülünk, hogy a minisztérium meghívta a civileket is az egyeztetésre, akik a következő hónapokban a szegregáció koncepciójának értelmezésével foglalkoznak. Hozzá kell azonban tenni, hogy a szegregáció definíciójának a meghatározása csupán néhány hónapig tart, és ez csak a probléma technikai része. Igényesebb folyamat lesz a tanárok folyamatos képzésének a biztosítása, hogy meglegyen az inkluzív oktatáshoz szükséges tudásuk és képességük. Ezért szükséges lenne az alapjaitól kezdve átformálni a pedagógiai módszertani központok rendszerét” – magyarázza a szakember.

Hiányzó óvodák

A 2016-os uniós felmérésből az is kiderül, hogy Szlovákiában és Csehországban a négyévesnél idősebb roma gyerekek pusztán 34%-a jár óvodába. Magyarországon ez az arány 90%. Ezzel kapcsolatban az Európai Unió célja, hogy 2020-ra a roma gyerekek 95%-a részt vegyen iskola előtti nevelésben. „Megoldást kell találni a roma anyanyelvű gyerekek szlovák, illetve a déli járásokban magyar nyelvű oktatására. A kötelező óvodáztatással együtt ez hatalmas pénzösszegeket követel. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi kormány képtelen lesz mindent megvalósítani” – zárta a roma gyerekek oktatásával foglalkozó szakember. A szaktárca már jelezte, dolgozik a szlovák mint idegen nyelv oktatási módszertanán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?