Szlovákia bekapcsolódik a nőkkel szembeni erőszak elleni harcba

Pozsony |

A szlovák civil szervezetek, kezdeményezések és magánszemélyek is bekapcsolódnak az idei '16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen' nevű nemzetközi kampányba. A kampány november 25-én, a Nők elleni erőszak felszámolásának világnapján kezdődik, és december 10-ig tart. Több kísérőprogramja is lesz – árulták el a TASR-nek a Fenestra szervezet munkatársai.

 

A szervezet szerint az elmúlt két évben összesen 13 nő halt bele a családon belüli erőszak következményeibe Szlovákiában. „Az összes nőt a férje vagy a párja ölte meg azért, mert ki akartak lépni egy erőszakos kapcsolatból. A gyilkosságnak sokszor a gyerekek is a tanúi voltak. A nők meggyilkolása a családon belüli erőszak legextrémebb megnyilvánulási formája. Szomorú emlékeztető arra, hogy a társadalom csődöt mondott a nők és a gyerekek védelmében, valamint a nők jogainak tiszteletben tartásában. Minden nőnek joga van az élethez, a szabadsághoz és az önrendelkezéshez. Ezek a jogok elidegeníthetetlenek" – mondták a Fenestra tagjai.

A szervezet szerint az a legfontosabb, hogy a társadalom semmilyen formában ne tolerálja, nézze el vagy könnyítse meg a nők elleni erőszak elkövetését. A részmegoldások és javaslatok a Fenestra szerint nem biztosítanak kellő védelmet. „Olyan intézkedésekre van szükség, amelyek hatékonyan megvédik a nőket az erőszakkal szemben, és emellett biztosítják az elkövetők felelősségre vonását. Az iskolákba megelőző programokat kell bevezetni, azon kívül pedig elérhető és minőségi segítséget azoknak a nőknek és gyerekeknek, akiknek szükségük van rá" – fejtette ki a Fenestra. Kiemelten fontos szerintük az is, hogy a társadalom meghallja a nők hangját, valamint hogy lehetővé tegye a nőknek a megkülönböztetés és erőszak nélküli életet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?