<p>Az európai szocialisták delegációjának egyik tagja nyíltan kijelentette, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok egyértelműen romlottak - közölte tegnap Csáky Pál, az MKP elnöke. A brüsszeli küldöttség tagjai viszont cáfolták, hogy a találkozón ilyesmi elhangzott volna, Dušan Čaplovič miniszterelnök-helyettes pedig annyit mondott: „nem fogja Csáky hazugságait kommentálni.“</p>
Szlovák-magyar viszony: elbeszéltek egymás mellett
Az európai szocialistákkal való tárgyalás után több szlovák politikus erősen bírálta az MKP elnökének kijelentését. „Nem nyilatkozom az európai szocialistákkal folytatott találkozóról - mondta lapunknak Čaplovič. - Nem fogom kommentálni Csáky Pál hazugságait, aki szerint a magyar iskolák nem kapnak elég anyagi támogatás.“ Szerinte elég, ha a delegációvezető Hannes Swoboda értékeli majd a megbeszéléseket. Ugyanezen a véleményen van Monika Flašíková-Beňová, a Smer európai parlamenti képviselője. Lapunknak tegnap elmondta: csalódott az MKP elnökében, mert kijelentéseivel szándékosan félrevezeti a közvéleményt és az európai szocialistákat. „Az MKP elnökének kijelentései nagyon megleptek. Csalódtam benne. Kétség nem fér hozzá, hogy vezetése alatt az MKP elkezdett radikalizálódni és egy nacionalista párttá vált“ -állítja Flašíková-Beňová, aki szintén tagadta, hogy a brüsszeli delegációból bárki a szlovák-magyar kapcsolatok romlásáról beszélt volna.
A delegáció vezetője, Hannes Swoboda elmondta, az európai szocialisták is foglalkoznak a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fórumával, meghívják Brüsszelbe a Kárpát-medence szociáldemokrata parlamenti képviselőit, és mindent meg lehet beszélni, tisztázni. Miroslav Číž, a Smer frakcióvezetője szerint a találkozóra a bolgár, a román, a szerb és az ukrán parlament képviselőit is meg akarják hívni.
Az MKP delegációja egyébként a tárgyaláson három kérdéskört vetett fel. Tájékoztatta az európai szocialistákat a korábbi, lezáratlan ügyek sorsáról. „Felvetettük a magyar tankönyvek ügyét, melyben semmilyen előrelépés nincs, hiszen még mindig érvényes a miniszter tankönyvkiadókhoz írt levele, mely szerint a földrajzi neveket magyarul csak zárójelben lehet feltüntetni“ - tájékoztatott Csáky. Írásos értékelést adtak át a nyelvi charta életbe léptetéséről is, melyben az MKP szerint nem történt előrelépés, és tájékoztatást adtak a pénzügyi támogatások regionális megoszlásáról. „Tájékoztattuk a szocialistákat arról, ami szerintünk az egyik legveszélyesebb jelenség, hogy a szlovák végzős alapiskolásoknak a magyarokról Slota mondatai jutnak eszébe, vagyis politikai szereplése komoly hatással van a fiatal generációra“ -magyarázta Csáky. Szerinte a brüsszeli delegáción érezni lehetett, hogy sok információval rendelkeznek a jelenlegi szlovákiai helyzetről.
Az európai szocialisták délután a magyarországi Pilisszentkereszten is megvizsgálták a helyi szlovák kisebbség helyzetét - a helyi önkormányzat néhány hónappal ezelőtt kiköltöztette a szlovák kisebbséget a helyi Szlovák házból. (dem)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.