Szinte mindenki mindenkinek rokona a szlovákiai bíróságokon

Pozsony |

<p>Mikor három évvel ezelőtt az akkori igazságügyi miniszter, Lucia Žitňanská (SDKÚ) bejelentette, a bírák kötelesek lesznek vagyonbevallásukban meghatározni, melyik rokonuk dolgozik melyik bíróságon, azt állította, hogy egyik fő célja kiirtani a bíróságokról a rokoni kapcsolatokat.</p>

„Az igazságszolgáltatás önmagát klónozza. Nem állítom, hogy a bírák és ügyészek gyermekei rosszabbak a többieknél, a jogászi géneket viszont nem lehet megörökölni. A jelenlegi helyzet igazságtalan a többi jelentkezővel szemben, a bíróság nem magánkézben levő intézmény” – mondta Žitňanská. Közeli ismerősnek a módosított vagyonbevallások szerint szülők, gyermekek, unokák, testvérek, férj és feleség számítanak. Mivel a bíráknak nem kell megjelölniük, hogy milyen viszonyban állnak az adott személlyel, csupán fel kell tüntetniük a közeli rokon nevét és azt, hogy hol dolgozik, nehéz utánajárni a konkrét kapcsolatoknak. A Transparency International Slovensko szervezetnek sem sikerült minden egyes bírónál kideríteni a részletes kapcsolatot, összehasonlítása néhány ellentmondásra rámutatott. Például Slávka Maruščáková kassai kerületi bíró közeli személyként határozta meg Ivan Maruščákot a Felsővízközi (Svidník) Járásbíróságról, aki viszont nem jelölte meg őt. Kiderült, hogy a legtöbb rokoni kapcsolat a kelet-szlovákiai bíróságokon van, a csúcstartó pedig a Kassai Kerületi Bíróság, melynek 67 bírája közül 22-nek van rokona a kelet-szlovákiai bíróságokon – ebből 13 rokon ugyanazon a bíróságon dolgozik. Például a kassai kerületi instancia elnökének, Imrich Volkainak a felesége és a menye is a kerületi bíróságon dolgozik, lánya pedig férjével a kassai járásbíróságokon. Volkai fia 2011-ig apjánál dolgozott, majd Dobroslav Trnka főügyész kinevezte járási ügyésznek. „Az államfő egy hónappal ezelőtt nevezett ki 18 új bírót, ezek közül minimum négynek közeli ismerőse egy bíró. Például Janette Hajdinová a Pozsonyi I. Járásbíróságra kerül, rokona, Mária Hajdinová a fővárosi kerület instancia bírája” – figyelmeztetett Gapriel Šipoš, a Transparency International munkatársa, hozzátéve: úgy tűnik, a jogászi gének Szlovákiában hatalmas sikerrel öröklődnek a nemzedékek közt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?