Szíjjártót Pozsonyban szorongatták

Szíjjártó Péter Fotó: GLOBSEC
Pozsony |

Kényelmetlen kérdésekre kellett válaszolnia Szijjártó Péter magyar külügyminiszternek a GLOBSEC-fórumon. A CEU elüldözése és a Magyar Tudományos Akadémia bedarálása is terítékre került.

A fórum egyik panelbeszélgetésének többek közt a cseh külügyminiszter, Tomáš Petříček, a román európai ügyekért felelős miniszter, George Ciamba és Mikuláš Dzurinda korábbi szlovák miniszterelnök, illetve Szijjártó Péter volt a vendége.

Vita a CEU-ról

A nemzetközi konferencián gyorsan előkerültek a magyar kormány számára kényelmetlen témák, így a Közép-európai Egyetemnek (CEU) Budapestről való elüldözése is. Szijjártó azt állítja, az intézményt nem kényszerítették a magyar főváros elhagyására. Szerinte ők csak egy olyan törvényt hoztak, amely értelmében a CEU nem adhat ki amerikai diplomákat, csak magyart, hiszen a külügyminiszter szerint az egyetemnek nincs székhelye az Egyesült Államokban. A közönségben helyet foglaló Timothy Garton Ash, az Oxfordi Egyetem professzora a magyar külügyminiszterhez intézett felszólalásában azonban azt mondta, Szijjártó nem mond igazat: „Amit ön a CEU-ról mondott, egyszerűen nem igaz. A teremben tartózkodó személyek legnagyobb része tudja, a CEU-t arra kényszerítették, hogy elhagyja Magyarországot” – mondta a professzor. A magyar külügyminiszter válaszában hazugságnak nevezte Garton Ash állítását.
Valójában a CEU már tavaly tavasszal kialakította oktatási helyszíneit a New York állambeli Bard College falain belül. A CEU amerikai kampuszát akkor magas rangú magyar tisztviselők is szemrevételezték, úgy mint Palkovics László akkori oktatási államtitkár, Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár és Kumin Ferenc New York-i főkonzul.

Az MTA is téma volt

Garton Ash ugyancsak számonkérte Szijjártón, hogy a budapesti kormány elvenné az MTA kutatóintézeteit és megszüntetné az intézményrendszer költségvetési önállóságát. A külügyi tárcavezető azonban azt hangoztatta, az Akadémia továbbra is szabadon dönthet a saját bevételeiből származó források felett, az állam által adott támogatás felhasználásába azonban a kormány is bele akar szólni. Az MTA költségvetésének túlnyomó többsége az államkasszából származik. Szijjártó a Magyarország jogállamiságát ért bírálatokra csak azzal reagált, pártja, a Fidesz jelentős támogatást élvez a magyar társadalomban.

Fidesz az EPP-ben

A külügyi tárcavezető elmondta, uniós szinten nyitottnak látja a Fidesz és a Matteo Salvini nevével fémjelzett populista mozgalom közti együttműködést, de nem akarják feladni az Európai Néppártban (EPP) való tagságukat. Szijjártó szerint inkább az EPP-nek kellene nyitottnak lennie arra, hogy összefogjon más, jobboldali formációkkal. Kiemelte, kormányának politikája Európa-párti, viszont ezt az erős nemzetállamok együttműködése alapján képzelik el.
Szijjártó Európa legnagyobb kihívásának a migráció problémáját tartja, a környezetvédelmi, klímaváltozási kérdésekre pedig szerinte a gazdasági célokat szem előtt tartva kell válaszokat keresni. Hangsúlyozta, hogy a tagállamoknak nagyobb mozgásteret kell kapniuk. Példaként az uniós adóharmonizáció elvét említette, amely helyett szerinte az adószabályok meghatározását továbbra is a tagállamok hatáskörében kellene hagyni.

Dzurinda még lát esélyt

Dzurinda, aki jelenleg a Brüsszelben székelő, EPP-közeli Wilfried Martens Európai Tanulmányok Központjának elnöke, elmondta, az ő szakértői csoportjuk az európai föderalizáció koncepciójának kialakításán dolgozik, de ezt a szubszidiaritás elvének erős alkalmazásával képzelik el. A Fidesz EPP-tagságával kapcsolatban közölte, úgy érzi, van még lehetőség arra, hogy a Fidesz a pártcsaládban maradjon.

Pozsony évente egyszer a figyelem középpontjában

A GLOBSEC konferencia, amely csütörtökön kezdődött és máig tart, az egyik legjelentősebb biztonságpolitikai fórum. Az eseményen több ország külügyminisztere, valamint más, magas rangú állami vezetők, de akadémikusok, továbbá biztonság-, és védelempolitikai szakemberek vesznek részt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?