Szerdáig kiderül Šefčovič EU-biztosi posztja

ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Lapértesülések szerint gyengülni fog Maroš Šefčovič pozíciója az Európai Bizottságban (EB), s elveszíti eddig betöltött alelnöki posztját. Arról, hogy milyen szakterületet látnak majd el az egyes biztosok, még nem született végleges döntés.

ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Lapértesülések szerint gyengülni fog Maroš Šefčovič pozíciója az Európai Bizottságban (EB), s elveszíti eddig betöltött alelnöki posztját. Arról, hogy milyen szakterületet látnak majd el az egyes biztosok, még nem született végleges döntés. Az EurActiv nevű portál az elmúlt napokban viszont nyilvánosságra hozott egy jegyzéket, melyben már a biztosok feladatköre is szerepel. A portál állítja, a jegyzék hiteles, mivel bizottsági körökből szivárgott ki, az EB viszont tagadta, hogy végleges dokumentumról lenne szó. Šefčovič eddig a bizottság alelnökeként az intézményközi, adminisztrációs ügyekért volt felelős, az új jegyzék szerint az unió fejlesztési politikájának irányítása lenne a feladata. Eszerint például az afrikai államoknak nyújtott humanitárius segítségért felelne.

Hivatalosan viszont csak annyit tudni, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság megválasztott elnöke pénteken elküldte a biztosok nevét tartalmazó listát Matteo Renzinek, az Európai Unió soros elnökségét ellátó Olaszország kormányfőjének. Az uniós szerződés értelmében jóvá kell hagyni a listát, melyet ezután közzétesznek az Európai Unió hivatalos közlönyében. Juncker majd csak ezt követően jelenti be, hogyan tervezi megszervezni a brüsszeli testület munkáját, vagyis melyik jelölt melyik „minisztériumot” kapja. Erre a hét közepén, szerdán kerülhet sor – derül ki a bizottság lapunknak elküldött közleményéből. „Addig tárgyalni fognak az egyes biztosok Junckerrel, a megbeszélések még távolról sem értek véget” – nyilatkozta tegnap a TASR hírügynökségnek Juncker.

A feladatok elosztását követően az Európai Parlament (EP) szakbizottságai meghallgatják a jelölteket, majd az EP plenáris ülése egyben szavaz az egész testületről. Ha a bizottság megkapja a többség támogatását, a tanács ötéves időtartamra kinevezi a brüsszeli testületet. (dem, MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?