Szépasszonyok szerelmes költője

Katona Tamás történésszel a legnagyobb magyar reneszánsz költő szerelmeiről és a viharos szerelmi életéből következő hányattatásairól beszélgettünk – nem csak azért, hogy emberközelbe hozzuk a poétát, hanem elsősorban azért, mert a háttér ismeretében versei is más megvilágításba kerülnek.

Az irodalomtanárok talán szentségtörésnek tartják kijelenteni Balassiról, hogy nagy szoknyapecér volt, pedig ha az ember figyelmesen elolvassa az életrajzát, máris arra a következtetésre jut, hogy a legtöbb gondját életében ennek a tulajdonságának köszönhette.

A mi Bálintunk a szó szoros értelmében reneszánsz ember volt, de a török megszállás korabeli Magyarországon nemesemberként nem lehetett csak a művészeteknek élni. Volt benne egy adag lovagias vitéz, egy adag epekedő költő, egy adag asszonyközelben mindig tettre kész férfi és egy adag rablólovag is. A család birtokában lévő két végvár, Divény és Kékkő folyton gazdát cserélt, örökké török ostromnak voltak kitéve, de a családé volt Liptóújvár, Zólyom és Detrekő is, ahol Bornemissza Péter nevelte a kis Bálintot. Ő és testvére is a saját bőrükön tapasztalták, hogy fronton nem jó lakni, mert apró gyerekkoruktól részt kellett venniük a törökellenes küzdelmekben. Az itt tapasztaltak és átéltek nagy részben befolyásolták személyiségüket, hiszen rengetek rablást, kegyetlenséget, védtelen nők megerőszakolását látták. Ezeket a kegyetlenségeket ugyan többnyire a törökök tették, de azért pelyhesállú legénykorában már Balassi Bálint is rabolt magának török hölgyeket. Mivel a törökkel időnként azért tárgyalni is kellett, Bécsben az uralkodó gyanakodva figyelte, a háta mögött nem köt-e egyezséget a turbánosokkal Balassi János. Ezt megelőzendő az öregurat Dobó Istvánnal együtt elfogták és bezárták a pozsonyi várba. Csakhogy Balassi János is életrevaló öregúr volt ám, egyik apródjával kibontotta az árnyékszék falát, az összekötözött lepedőkön leereszkedett az irdatlan magasságból a várárokba, lóra kapaszkodott, és a saját váráig meg sem állt. Ott is csupán némi aranyat vett magához, és Lengyelországba menekült – csak 1570 táján mer visszatérni a kékkői várba.

Volt némi alapja is annak, hogy a magyar király gyanakodva figyelte a Balassi-család kapcsolatait a törökökkel?

Árulásra nem vetemedtek, de az tény, hogy amikor szünetelt a harc, akkor kereskedtek, üzleteltek a szomszédokkal, hiszen a szomszédos várak már mind török kézen voltak. Még azzal is megvádolták János urat, hogy valójában Musztafának hívják, és amikor megszületett a kis Bálint, akkor két nyitrai kanonok ellenőrizte, nincs-e mozlim szokás szerint körülmetélve. Természetesen, Balassiék nem voltak ebhitűek, János úr mindkét fiát, Bálintot és Ferencet is a protestáns vallásban neveltette – Bálint tanítómestere Bornemissza Péter volt. Akkoriban a nemes ifjakat nem csak a katonaságra készítették fel, de jártasak voltak a tudományokban és művészetekben is – ez megint csak a korabeli Magyarország kétarcúságát bizonyítja. Az uralkodóhoz való hűségét már ifjúkorában Bálint is bizonyítani akarta, és ezért csatlakozott Bekes Gáspárhoz, aki a Habsburgokkal felvonult Báthori István erdélyi fejedelem ellen. 1872-őt írtak ekkor, és Krakkóban már kinyomtatták Balassi egyetlen, még életében megjelent könyvét, a „Beteg lelkeknek való füves kertecskét a szülők vigasztalására”, de a szertelen ifjú még nem határozza el, hogy ő költő lesz-e inkább vagy katona. Egyelőre azonban a hadakozásból nem lesz semmi, mert még Magyarország és Erdély határán összeütköznek a Hagymási nevű várkapitány Báthori-párti csapataival, és ott egy doronggal Bálintot leütik. Fogságba kerül és a török szultán követeli is, hogy azonnal adják ki neki, de Báthori olyan derék ember, hogy azt írja a szultánnak, Balassi már nem is él, hanem meghalt, „elvajútt”. Sőt, amikor 1576-ban Báthorit megválasztják lengyel fejedelemnek, akkor hajdani ellenfelét, Bekes Gáspárt magával viszi fővezérnek, és Balassi is vele megy, mint udvaronca. Az első szerelmes verseket a Báthori-udvarban töltött erdélyi fogságnak köszönhetjük, Morgai Kata és Csák Borbála nevére itt ír különböző kis rigmusokat. Ezek még nem nagyon jó versek, a hölgyek sem híresek, de egy hölgy kiveti Bálintra a hálóját, és itt már látni lehet, hogy ebből baj lesz. A kacér szépasszony nem más, mint magának a várkapitánynak, Hagymási Kristófnak a neje. Hagymási uram rövidesen meg is hal, és a szép Kerecsényi Judit úgy gondolja, hogy na akkor, most jön Bálint. Csakhogy Bálint nem megy rögtön, mert akkor épp a hetvenhatodik nőnél tart, és a szép özvegy emiatt olyan dühös lesz rá, hogy azonnal hozzámegy Bálint unokatestvéréhez, Dobó Ferenchez. Pedig a mi Bálintunk szívesen választotta volna őt, mert tetszett neki, csakhogy a házasulásnál más szempontokat kellett figyelembe vennie. Családi rábeszélésre egy régi ellenségnek a leszármazottját kellett volna feleségül vennie, hogy a két nemzetség végre kibéküljön, de a frigyből végül nem lett semmi, mert a menyasszony sem kért az akkor már eléggé kétes hírű, csapodár Bálintból.

Volt olyan nő Balassi életében, aki ellen tudott állni a vonzerejének?

Ha a vonzerejének nem is állt ellen, annyi esze volt, hogy ne menjen hozzá, és azt a hölgyet Losonczi Annának hívták. A szép, okos, jó kedélyű hölgy, Ungnáth Kristóf derék főrendi felesége tíz évvel volt idősebb Bálintnál, és amikor 1587-ben találkoznak, Bálint akkora szerelembe esik iránta, hogy szinte belebetegszik. Amikor Losonczi Anna megözvegyül, mégsem hozzá, hanem a még nála is tíz évvel fiatalabb Forgách uramhoz megy feleségül. Akkoriban ez egyáltalán nem volt rendkívüli, rendkívülinek inkább az számított, hogy ez a szép és gazdag nő felettébb rafinált is volt. A férjét gyakran szólították a kötelességek, és ilyenkor a mi Bálintunk rendszeres vendég volt nála. A fiatal költő szenvedélyes szerelme hamarosan viszonzásra talál, és mint a versekből megtudjuk, a Kis-Kárpátok gyönyörű dombjai között az egyik tisztáson el is hálják ezt a szerelmet. Eddig Balassi egy korhely, verekedő, korabeli aranyifjú volt, Zólyom városával például állandóan perben állt, mert a család – lévén, hogy nem voltak zólyomi polgárok – törvényellenesen birtokolt egy házat a városban,, de Bálint a saját rokonaival is pereskedett, pl. Salgó és Vágbeszterce váráért, de az apai örökségéért is. Annának és a vele átélt csodálatos szerelemnek köszönhetően azonban mindez veszít a fontosságából, és ha a hűség nem is válik az erényévé, a tivornyákról, verekedésekről leszokik. Annának azonban ez nem elég, egészen magáénak akarja tudni szerelmét, és amikor rájön, hogy ez Bálint természetéből kifolyólag lehetetlen, akkor kiadja az útját. Balassi ekkor kezdi el nősülésen törni a fejét – igen ám, csakhogy ha a menyasszony mellé gazdag hozományt is szeretne, akkor neki is kell, hogy legyen némi vagyona. Apja halála után viszont a nagybátyja, Balassi András, egy rémesen zsugori fráter, mindenből kiforgatja, úgyhogy nincs más választása, mint beállni lovas hadnagynak az egri várba. Itt hölgyek nem lévén, kénytelen a török rabnőkkel beérni, akiket a hatvani piacon ejt fogságba. A korabeli tanúvallomások még azt is leírják, hogy táncoltak a lányok kibontott kebellel az asztalon, miközben Balassi Bálint mulatott. Ez az egri tartózkodás azonban Balassi költészetében mégiscsak hoz valamit, mert eddig csak az istenes verseit ismeri a nagy nyilvánosság, de itt már komoly, nagy szerelmes versek és vitézi énekek is születnek.

A korabeli nemesség vélhetően nem ítélte el Balassi viselkedését, de a féltékeny férjek sem leckéztették meg soha?

Nem, mert vagy özvegyasszonyokat szeretett, vagy időben továbbállt. Ráadásul nemesember, Nógrád vármegye egyetlen főúri családjának a sarja volt, még ha vagyontalan is, és ez a rang tiszteletet parancsolt. Folyton kérte, hogy adjanak neki egy olyan várkapitányságot, mondjuk, Érsekújvárott, Tokajban vagy Várpalotán, amellyel komoly fizetés is jár, de a kérése sehogy sem talált meghallgattatásra, és ezért megint Lengyelországba menekült. Losonczi Annától még gyorsan kért kölcsön uzsorakamatra ezernégyszáz forintot, és új életet akart kezdeni. Ez alatt természetesen továbbra is a gazdag nősülést értette, de azért a menyasszony keresése közben sem mond le az élvezetekről.

Végül mégiscsak sikerült megtalálni a minden szempontból megfelelő asszonyt...

1584 egy minden szempontból sikeresnek tetsző év, végre úgy tűnik, hogy a gazdag házasság kezd összejönni, Várady Mihály özvegye, tulajdon édes unokahúga, Dobó Krisztina a kiszemelt menyasszony. Krisztina igent mond Balssinak, és december 25-én Sárospatakon meg is tartják az esküvőt. Ha már úgyis ott van, Balassi úgy gondolja, hogy összeköti a kellemeset a hasznossal, és elfoglalja a sárospataki várat, mert az úgyis a nejét illeti. A várúr, Dobó Ferenc – akinek a felesége nem más, mint az egykor Balassi által hűtlenül elhagyott Kerecsényi Judit – azonban nem hagyja ezt annyiban, és az embereivel kidobatja a betolakodó Balassit. Még ezzel sem éri be, hanem később az is eszébe jut, hogy a katolikus egyház tiltja az unokatestvérek házasságát, és vérfertőzéssel vádolja meg Balassit, aki 1586-ban meggyőződésből áttért a katolikus hitre. A házasságot utóbb semmisnek is nyilvánítják, a belőle született kisfiút pedig törvénytelennek, és Krisztina otthagyta az urát, akinek a jövedelmező házasságból csupán egy mezőzombori szőlőültetvény maradt. Ebben az időben kezdett lovakkal és borral kereskedni, hogy kipótolja szerény jövedelmét.

A sikertelen házasság után eggyel több oka volt, hogy asszonyoknál keressen vigasztalást...

És meg is találta. 1588-ban hadnagyi állást kapott Érsekújvárban, de hát az itteni várkapitány felesége, Zandegger Júlia csodálatosan szép asszony, és Balassi nem lett volna Balassi, ha nála is nem próbálkozik. Mivel a próbálkozás sikerrel jár, Érsekújvárból is futva kell távoznia, de nem sokáig szomorkodik, mert 1588. március 7-én hírét veszi, hogy Losonczi Anna ismét megözvegyült. Azonnal ír a barátjának, Kapi Sándornak, és megvallja neki, hogy: „Azt gondolom, nagy úr leszek, ha egyébképpen nem is, a farkam után.” Bár a levelet titkosírással írta, ezt nagyon könnyen megfejtették – az irodalomkutatók nagy derültségére. Losonczi Anna ezúttal is elutasítja, de a mi Bálintunkat valahogy vonzza a gyászviselet, mert azonnal szemet vet a szép Berényi Diára, aki ugyan lány még, és nem özvegyasszony, de épp elhunyt szüleit gyászolja. Egy baj van, hogy Berényi Dia ügyében gyámja, a nagybátyja dönt, akit Dobó Ferencnek hívnak, és aki az ismert okok miatt igencsak nem szívelheti Balassit. Nincs más megoldás, Bálint sokadszorra is visszamegy Lengyelországba. Az Anna miatti fájdalmát természetesen ismét szerelemmel orvosolja Balassi – a Zsusanna és Annamária nevű bécsi hölgyeknél tett látogatását versben is megörökíti. Lengyelországban a török ellen készülő csapatokhoz akar csatlakozni, és erről Zabojszki kancellárral tárgyal Debnó várában. A vár azé a Wesselényi Ferencé, aki Báthori Istvánnak, Balassi nagy pártfogójának az erdélyi kancellárja volt, és mit ad Isten, az ő felesége, Szárkándy Anna is szép volt és fiatal. Bálint meg is leste fürdőzés közben, és a „fürdőző Céliához” kilenc verset írt gyors egymásutánban, és nyilván nem csak emiatt adták ki hamarosan Debnó várában is az útját. Azon a krakkói házon, ahol meghúzódott, ma tábla őrzi az emlékét. Na most, mit lehet tenni ilyen kétségbeejtő helyzetben? – Nők karjában vigasztalódni. Erről ismét csak a lengyel lányok egész soráról szóló versek tanúskodnak. Mivel azonban mégiscsak meggyőző-désből tért át katolikus hitre, lassan rájön arra, hogy ez nincs így rendjén, és elmegy egy lelkigyakorlatra Branyevóba, a Balti-tenger partjára Báthori András bíboroshoz. Az itt töltött napokat is költeményekben örökíti meg, és néhány hetes tartózkodás után úgy dönt, hogy hazatér, és folytatja a pereskedést a nagybátyjával, sőt, perbe fogja Losonczi Annát is, hogy ne kelljen visszaadnia a hajdan kölcsönkért ezernégyszáz forintot. Ezt a pert csúfosan elveszíti, de a családi birtokokból valami keveset vissza tud hódítani – főleg a zsugori nagybácsi halála után –, 1593-ban pedig az időközben török kézre került divényi várat is visszafoglalja. Ez az az időpont, amikor a magyar király hadat üzen a töröknek, és Balassi negyvenéves korában is kész arra, hogy a csatába menjen...

... ahol – viharos élettörténetét tekintve – minden megcsalt nőért kegyetlen bosszút áll rajta a sors.

Esztergom ostrománál a kiváló hadvezérrel, Pálffy Miklóssal együtt rohamoznak, amikor a végzetes lövés éri őt – a golyó a két combja között találja el, és csontot nem sért benne, de ahogy ő maga mondja a felcsernek: „Hiába, ott bünteti Isten az embert, ahol vétkezett”. Balassi rettenetes kínok között 1594. május 30-án halt meg vérmérgezés következtében, és a hibbei templomban temették. Sok lány és szépasszony megsiratta, talán még azok is, akik életében nem gondoltak rá jó szívvel. A verseit olvasva pedig, azt hiszem, bármelyik nő mindent meg tudna bocsátani neki, hiszen a maga korában elképesztően modern, sokszínű költő volt. Tudott latinul, németül, görögöl, törökül, horvátul, szlovákul, lengyelül, mindezen nációknak ismerte a költészetét, tisztában volt a ritmussal és a rímmel – a versei zömét valamilyen nótára szerezte, és akkoriban hangszeres kíséret mellett mondták. Azokat a kéziratokat, amelyekből megismertük a szerelmes versek és a végvári énekek többségét, 1874-ben a zólyomradványi kastélyban találták meg, és azonnal ki is adták. ĺgy kétszáznyolcvan évvel Balassi Bálint halála után derült ki, hogy volt nekünk egy olyan haladó szellemiségű, pazar szókincsű és nagy tehetségű költőnk, aki a világirodalomban csak Petrarcához, magánéleti kalandozásait tekintve pedig Casanovához hasonlítható.