Számadás: így jósoltunk egy éve

<p>Tavaly ilyenkor is belenéztünk a politikai üveggömbbe. Jóslataink túlnyomó többsége bevált, ám a legfontosabb témában tévedtünk: úgy véltük, Robert Fico lesz az államfő, mindez pedig a kormány átalakítását hozza magával.</p>

Ehelyett Andrej Kiska győzött, akiről tavaly ilyenkor azt írtuk: a felmérésekben mutatottnál lényegesen kevesebb voksot kap. Tény, hogy a 24 százalék kevesebb, mint amennyit hetekkel korábban mértek neki, ám elég volt a továbbjutáshoz. Azt helyesen láttuk, hogy második fordulóra szükség lesz az elnökválasztáson, és azt is, hogy Dušan Čaplovičnak távoznia kell az oktatásügy éléről. „Az SDKÚ tovább veszít súlyából, az új pártok egyelőre nem lesznek képesek nagyobb tömegeket megszólítani” – írtuk egy éve. Radoslav Procházka pártalapítását viszont nem tudtuk megjósolni. Az EP-választásokról azt írtuk, hogy a sok bejutó párt miatt a Smer kevés mandátumot szerez, az önkormányzati választásokon pedig viszonylag jól fog szerepelni a kormánypárt.A honi magyar politikában folytatódó csatározásra van kilátás – írtuk, ám ehhez nem kellett különösebb jóstehetség. Úgy véltük, Bárdos Gyula az elnökválasztáson 5 százalék feletti eredményt ér el (ez épphogy csak bejött), s úgy láttuk, az EP-választáson a Híd és az MKP is megugorja az 5 százalékos küszöböt és egy-egy képviselői helyet szerez. Az önkormányzati választásokról azt jósoltuk: Dél-Szlovákiában nem lesz magyar–magyar együttműködés, egymásnak feszül a két párt, végeredményben pedig a magyarlakta településeken valamivel sikeresebben szerepel az MKP.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?