Szakértői elemzés: így történhetett a Kuciak-gyilkosság

kuciak

Feltételezhető, hogy Martina Kušnírová megölése nem volt tervben, csak Ján Kuciakkal akart végezni a bérgyilkos.

A rendőrségtől nem kerültek nyilvánosságra újabb információk a Kuciak-gyilkosságról, ám egy szakértői elemzés érdekes adalékokkal szolgál.

Bár Jaromír Čižnár főügyész már feloldotta a Ján Kuciak újságíró és barátnője, Martina Kušnírová meggyilkolása kapcsán indított vizsgálatra vonatkozó hírzárlatot, a hatóságok még nem árultak el további részleteket. Eközben újabb, nem hitelesített információk jelennek meg a gyilkosságról, az egyik szerint a gyilkos már a házban várta a fiatalokat.

Egy hónapja annak, hogy a rendőrség megtalálta a fiatal újságíró és barátnője holttestét. A gyilkos, valamint a megrendelő neve továbbra is ismeretlen, holott az ügyön az ország történetében a legnagyobb nyomozócsoport dolgozik. Andrea Predajňová, a Főügyészség szóvivője lapunknak elmondta, amint az ügyön dolgozó nyomozó úgy ítéli meg, hogy bizonyos információkat kiadhatnak, a hatóságok tájékoztatni fognak. Hogy erre mikor kerül sor, nem sikerült megtudnunk. „Elindult az olasz hatóságokkal való fokozott egyeztetés a közös nyomozócsoport összeállításáról szóló egyezményről” – fűzte hozzá Predajňová.

Eközben Jozef Šátek, a Korrupcióellenes Hivatal egykori főnöke az Aktuality portálnak kidolgozta a kettős gyilkosság lehetséges forgatókönyvét és a tettes profilját. Meggyőződése, hogy a fiatal újságírót munkája miatt ölték meg, megrendelésre. Az, hogy a barátnőjét is kivégezték, szerinte a véletlen műve. Martina régészként dolgozott, s a tragédia napján egy ásatáson kellett volna lennie, ám a rossz idő miatt otthon maradt. „Ez a tény alighanem megnehezítette az előre eltervezett gyilkosság kivitelezését, az elkövető tehát nagy valószínűséggel átdolgozta a tervét, és úgy döntött, hogy nemcsak az újságírót, hanem a barátnőjét is megöli” – írta az Aktualitynek Šátek.
 

Mivel a rendőrség továbbra sem tett közzé hivatalos információkat a gyilkosságról, a Šátek által leírt események is csak egynek számítanak a sok lehetséges forgatókönyv közül.

Pontos tervezés

A volt főrendőr valószínűnek tartja, hogy a tettes pontosan tudta,  milyen szokásaik vannak az áldozatoknak. Az sem kizárt szerinte, hogy a gyilkosság előtt már járt a házukban, körbenézett, hogy pontosan tudja, hol fog elbújni, és honnan fogja kivégezni áldozatait. Azt, hogy Martina a gyilkosság napján otthon maradt, a véletlen műve. „Mégis ki kellett valahogy csalogatnia a házból, mert ő ott akart várni áldozataikra. Ezért valószínű, hogy lemerítette a galántai vonatállomáson Kuciak autójának akkumulátorát, így miután ő visszajött Pozsonyból, kénytelen volt felhívni Martinát, hogy menjen el érte az állomásra egy másik autóval” – írja Šátek, aki szerint a gyilkos ekkor hatolt be a házba, lefutott a pincébe és várt, míg a fiatalok hazatérnek.

Biztosan nem először ölt

Miután megjöttek, Martina főzött magának teát, s leült a konyhában a laptop elé. A gyilkos ekkor már a pincébe vezető lépcsőkön állt, közel az ajtóhoz. Mikor Ján le akart menni az akkumulátorral a pincébe, testközelből agyonlőtte, valószínűleg két lövéssel. A holttest a lépcsőkre esett, a gyilkos átlépte, a konyhába lépett, s Martinát közvetlen közelről fejbe lőtte.

Šátek meggyőződése, hogy a gyilkos nem először ölt megrendelésre. „Valószínűleg erős férfiról van szó, aki kellő kreativitással rendelkezik és mindig ügyel a részletekre. Magányos, visszahúzódó, nem beszél sokat. A gyilkosságot egyedül tervezte be, mindenről önállóan gondoskodott. Arra, hogy három lövéssel két személy ölt meg, lehet egyfajta személyes ismertetőjele, amire jóllehet még büszke is” – állítja Šátek.

Átalakított gázpisztoly

A Hospodárske noviny gazdasági lap szerint a gyilkos átalakított gázpisztolyt használt. Ľudovít Miklánek, a Fegyvertartók Szövetségének képviselője szerint nem egyszerű egy ilyen lőfegyvert úgy átalakítani, hogy éles töltények kilövésére is alkalmas legyen. „Ilyesmire nem képes bárki, speciális gépekre is szükség van, csak olyan egyszerűen otthon nem végezhető el ez a művelet. Az üzletben 18 évnél idősebb személyek számára szabadon hozzáférhető gázpisztolyok esetében több olyan részt kell legyártani, amelyek elkerülhetetlenek az éles töltények kilövéséhez” – magyarázta a lapnak Miklánek.

Andrea Predajňová, a Főügyészség szóvivője tegnap nem tudta megmondani, mikor fog tájékoztatni a nyomozást felügyelő ügyész az eset részleteiről, Jaromír Čižnár főügyész már feloldotta az esetre vonatkozó hírzárlatot. A következő napokban szerinte sikerül aláírni az egyezményt a szlovák–olasz nyomozócsoport felállásáról. „Továbbra is érvényes, hogy a Főügyészség az Eurojusttal nemcsak a nyomozócsoport kialakításáról, hanem a nyomozással összefüggő aktuális kérdésekről is napi szinten intenzíven tárgyal” – fűzte hozzá Predajňová.

Érdekes

Mit tudunk a gyilkosságról?

Ján Kuciakot és Martina Kušnírovát valószínűleg szerdán, február 21-én gyilkolták meg 19.50 és 20.15 között

Martinát egyetlen tölténnyel ölték meg, közelről lőtték fejbe

Jánnal kettő, közvetlenül egymás után leadott lövés végzett, a töltények ugyanott hatoltak a mellkasba, a testben maradtak

Egy gyilkos volt, átalakított gázpisztolyból lőtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?