Közélet

Szakemberek segítik a roma gyerekek oktatását

Pozsony | Szakemberek segítenék az óvodai pedagógusok munkáját a roma gyerekek beilleszkedésében – közölte Ravasz Ábel (Híd) romaügyi kormánybiztos.
Nagy Roland

2018. július 17. 14:45

- Kép: Martin Domok/Plus 7 dní

150 érintett település

A szakemberek bevonása a következő iskolaévvel veszi kezdetét. Az újítás 150 települést érint, melyek a Roma közösségek atlaszában az alulfejlett minősítést kapták.

A pedagógusok munkáját ezentúl speciálisan képzett szakemberek, pszichológusok és logopédusok is segítik majd az olyan óvodákban, amelyekbe legalább öt roma gyerek jár. Ha a településen több ilyen óvoda működik, akkor az adott önkormányzat dönthet arról, hogy melyik intézményben kívánják kihasználni a programot.

A szakemberek alkalmazásának költségeit az Európai Unió forrásaiból finanszírozott nemzeti program biztosítja majd. Az egyes óvodák egyéni igényeik szerint választhatnak, hogy milyen szakembert szeretnének. Ravasz szerint az új programnak köszönhetően ezentúl akár ötszáz szakember is segítheti a nehézségekkel küzdő pedagógusok munkáját, a kisebb óvodákban egy, a nagyobbakban pedig kettő.

„Ha esélyt adunk a roma közösségekből származó gyerekeknek, hogy már a tanulmányaik első éveiben felzárkózhassanak az osztálytársaik szintjéhez, ezzel egyrészt csökkenthetjük a kulturális ellentéteket, másrészt esélyt adunk a gyerekeknek arra, hogy olyan tudás birtokába kerüljenek, melynek segítségével képesek lesznek javítani a közösségük életminőségén” – mondta tegnapi sajtótájékoztatóján a romaügyi kormánybiztos.

Tízezer hellyel több

A roma gyermekek oktatását elősegítő program a szakemberek bevonásán kívül további intézkedéseket is bevezetne, például az elmaradott területeken található óvodák bővítését.

Ravasz úgy véli, hogy 2020-ra az óvodák akár 10 ezer férőhellyel is bővülhetnek, ami pozitívan érinti a roma közösségeket, hiszen jelenleg csupán minden harmadik roma gyerek jár óvodába.

Ravasz szerint a roma gyerekek óvodai oktatása a jövőben nagyban elősegítené a velük való együttműködést az alapfokú oktatásban is, s épp ez lenne a projekt egyik legfontosabb hozadéka. „A program célja, hogy a roma közösségből származó gyermekek egyenlő esélyekkel induljanak az oktatásban, ez pedig megkönnyítheti a későbbi társadalmi integrációjukat is” – tette hozzá Ravasz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Elhunyt Grendel Lajos

GALÉRIA: Az európai parlamenti képviselőkkel tárgyaltak a kelet-szlovákiai mezőgazdászok

Több tonnás daru gázolt halálra egy nőt

Érdemes idén megkötni a lakástakarék-szerződést

2023-ban leáldozhat a pedagógusok kreditrendszerének

A fogadóirodák szerint ő lehet Mourinho utódja

Legfrissebb galériák
Olvasta már?