Sulík menekültekkel riogat

<p>Olajat öntött a tűzre Richard Sulík az EU magjáról szóló vitában. Közvélemény-kutatást készíttetett a Polis ügynökséggel arról, az EU magjához szeretnének-e tartozni Szlovákia lakosai &ndash; s a témában készült nyári felmérés eredményéhez képest az emberek nagy része most nemet mondott.&nbsp;</p>

Volt azonban egy nagy különbség a két felmérés között. 

Mindkét felmérést a Ján Baránek vezette Polis ügynökség készítette, s bár a téma ugyanaz volt, a kérdéseket teljesen más módon tették fel. A SITA hírügynökség nyári felmérésében azt kérdezték, vajon Szlovákiának az EU magja felé kellene vennie az irányt, azaz szorosan együtt kellene működnie a legfejlettebb A kategóriás országokkal. A másik kérdés Sulík egyik kijelentéséről kérdezte a lakosság véleményét, amely szerint Európa legfejlettebb államai nem az első ligába, hanem a járási bajnokságba tartoznak, Szlovákiával összehasonlítva. Az első kérdésre a válaszadók 69,3 százaléka válaszolt igennel, Sulík kijelentésével pedig több mint 58 százalék nem értett egyet. 

Sulík kérdései 

Az SaS elnöke szuggesztívnek nevezte a kérdésfeltevést, és Ján Baránek ügynökségével saját felmérést csináltatott. Négy kérdést tett fel: azt, hogy akkor is egyetért-e a lakosság Fico kijelentésével, miszerint Szlovákiának az EU magjához kell tartoznia, ha ez adóemeléssel, további görög segélyekkel, a menekültkvóták elfogadásával vagy a problémás nyugat-európai bankokért való kezességvállalással járna. A válaszadók többsége mindegyik kérdésre nemmel felelt, a nemek aránya a legmagasabb a görög segélyeknél (68,4 százalék), illetve a menekültkvótáknál (65,3 százalék) volt. 

KOMMENTÁRUNK A TÉMÁBAN: UNIÓS KÉRDÉSEK

Sulík=Kotleba? 

A felmérésre Robert Fico miniszterelnök és Lucia Žitňanská, a Híd igazságügyi minisztere is reagált. Žitňanská szerint Sulík felmérése szuggesztív volt, a válaszok pedig ebből adódóan megjósolhatóak. A miniszter szerint a Híd nem felmérések alapján alakítja külpolitikáját, a kis országok túlélése egy ilyen geopolitikai szempontból bonyolult régióban a szövetségeseitől és intézményi kapcsolataitól függ. 
Robert Fico videóválaszában egyenesen Vladimír Mečiarhoz és Marian Kotlebához hasonlította Sulíkot. „Tényleg nem tudom, sírjak-e, vagy nevessek” – mondta Fico, aki szerint Mečiar 1997-ben hasonlóan szuggesztív kérdésekkel rendezett népszavazást a NATO-csatlakozásról, ahol már a kérdésben felvetette, ha csatlakozunk a katonai szövetséghez, atomfegyverek és idegen katonai bázisok lesznek Szlovákia területén. Leszögezte: az EU magjának nincs köze a migrációhoz vagy az adóemeléshez, senki sem támasztott ilyen feltételeket Szlovákiával szemben. 

Sült galamb 

Richard Sulík szerint kérdései nem szuggesztívek voltak, hanem teljesek, céljuk pedig az volt, hogy felnyissák az emberek szemét. Hozzátette, a kérdésekről konzultált Ján Baránekkel, a Polis vezetőjével. Az előző felmérés eredményei semmit sem árultak el. „Megkérdezhették volna azt is, hogy az emberek akarnak-e alacsonyabb adókat, vagy sült galambokat. Erre mindenki igennel felelne. De ha azt kérdeznénk, akarnake sült galambokat, ha ezer euróba kerülnek, az már egész más kérdés” – mondta. Véleménye szerint az EU magja nem létezik, olyan, mint a jeti. 

A megrendelő kérdez 

A felmérést készítő Ján Baránek szerint mind Fico, mind Sulík politikai harcra használják ezeket a felméréseket, és nem igazán tudják, mit beszélnek, mikor arról értekeznek, hogy melyik kérdés volt szuggesztív, és melyik nem. Szerinte egyik felmérés sem volt szuggesztív, csak a kérdések feltételesen voltak megfogalmazva. „Én nem határozhatom meg, hogy a megrendelő milyen kérdéseket tegyen fel, és hogyan, ők tudják, mit akarnak vizsgálni. Amennyiben nem ütköznek törvénybe, mi feltesszük ezeket a kérdéseket” – mondta. Szerinte az embereknek fogalmuk sincs, mi az EU magja. „Ezt el kellene nekik magyarázni” – tette hozzá. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?