Sokba kerül a tanévkezdés

Pozsony |

<div>Noha az alkotmány szerint a közoktatás ingyenes, a valóság teljesen más: a szü-lőknek rögtön a tanév elején mélyen a zsebükbe nyúlniuk, esetenként a tanévkezdés több 100 euróba is kerülhet.</div><div>&nbsp;</div>

Az iskolakezdés még abban az esetben is, ha „csak” táskát, füzeteket, tollakat, papucsot, tornaruhát és hasonló „apróságokat” veszünk, 100 euróba kerül. Ha a gyereknek nincs íróasztala, széke, fiókos szekrénye, további minimum 100 eurós kiadásra kell számítani. Mindjárt az első nap szétosztották az ebédcsekkeket – havonta 20–25 eurót kell fizetni. Hamarosan át kell utalni a pénzt a szülői szövetség számlájára is. A szülői hozzájárulások konkrét összege iskolánként, régiónként változik – például a pozsonyi Duna utcai alapiskolában az előző évben 20 euró, a Tupolevova utcai szlovák iskolában 30 euró, a lévai Kereskedelmi Akadémiában 10 euró volt fejenként. E címen az óvodákban is szednek pénzt: a párkányi Bartók utcai óvodában mindössze 5 eurót, a ligetfalui Iľjušin utcai óvodában pedig a szülői szövetség kasszájába 50 eurót kell fizetni. Az utóbbi intézményekben a kiscsoportosoktól tandíjat is kérnek, ennek összege is intézménytől, várostól függően módosul, s 8–25 euró között mozog, a magánóvodákban pedig elérheti a 300–500 eurót is. A szülői szövetségen kívül számolni kell az osztályalappal (kb. 20 euró), a napközivel (intézményektől függően havi kb. 10–25 euró) és a higiéniai csomaggal. Van, ahol egyszerre elkérik az egész évi WC-papír, szappan és törlőkendők árát (kb. 10 euró), máshol havonta szednek a gyerekektől pénzt, néhol pedig a szülőnek kell bizonyos időközönként beszereznie a szükséges dolgokat. Jó hír, hogy idén legalább már a kiválasztott idegen nyelv oktatásához szükséges tankönyvekért nem kell fizetni, az iskolák erre kaptak támogatást a szakminisztériumtól. A különféle szakkörök további kiadásokat jelentenek. A művészeti alapiskolákban a tandíj 6–15 euró között mozog aszerint, hogy rajzolni, táncolni vagy zenélni tanul-e a gyerek. A szabadidőközpontokban tartott foglalkozások általában olcsóbbak, néhol csupán 2 eurót kérnek a rajzórákért. Az iskolai szakkörök előnye, hogy a gyerekeknek nem kell messzire menniük, és az áruk is elfogadható. Általában erre a célra fel lehet használni azokat a művelődési utalványokat, melyeket az osztályfőnökök a napokban szétosztanak. Ezzel szemben a magánórák lényegesen drágábbak. Egy-egy angolóráért akár 7–10 eurót is kérhetnek. Aki balettre járatja csemetéjét, annak mintegy 25 eurót kell fizetnie havonta, a legtöbb magán tánciskola ennél is többe kerülhet: Pozsonyban akár havi 65 euró a legkisebbeknek, a 7–10 éveseknek már 85 euró.Szlovákiában az átlagbér 880 euró körül mozog, a minimálbér pedig 380 euró. A szegényebb családokból származó gyerekek az iskolai segédeszközök beszerzésére 33,20 euró állami támogatást kaphatnak, ezt a lakhely szerinti szociális hivatalban kell intézni. A rászorulók igényelhetnek étkezési hozzájárulást is – napi 1 eurót –, így az iskolai ebéd csak pár centbe kerül. A rossz anyagi helyzetben lévő középiskolások szociális ösztöndíjban részesülhetnek – ezt az iskolában kell intézni. (sza)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?