Smokovectől Zakopanéig

Olcsón, személyenként 1500 Ft körüli áron tudtunk megszállni a Tátrában, esetünkben ez 4 személyes apartmant jelentett 6000 Ft-ért egy éjszakára. Persze ezek a szálláshelyek most olcsóbbak, mint a síszezonban!

Tátrafüredekből (Smokovec) több is van Ó-, Új-, Alsó-, és Felső-. Király! A nevét a település egyébként Balatonfüred mintájára kapta. Megkapóak azok a század eleji, egységes építészeti stílusú, favázas nyaralók, amelyek feltűnnek az út mellett. Többségük tatarozásra szorulna, de néhányat felújítottak, többé-kevésbé követve az eredeti stílust. A tátralomnici lanovkával próbáltunk felmenni a Lomnici csúcsra, de a köd miatt, csak a Kőpataki-tóig jutottunk. Jó magasan lebegett a talaj felett a függővasút, kicsit félelmetes volt, ahogy lenéztünk, de biztonságos volt a kabin. Később tudtam meg, hogy ennek a lanovkának az elődje egyszer nem állt meg a végállomáson, hanem lezúgott egész a faluba. A tragédia után új felvonót építettek... Ahogy a hatalmas fenyők csúcsai felett siklottunk, szomorúan vettük észre, mennyire beteg a fenyőfaállomány. Minden negyedik-ötödik fa elszáradt, barnás-sárga tűlevelekkel van tele.

A Tátra múzeumban hiúzokkal, kőszáli kecskékkel és medvékkel is találkoztunk, igaz, csak kitömött állapotban. Élőben is lehetőség van a medvékkel való találkozóra, de ezt nem ajánlják, viszont megtudtuk, hogy a mackók szürkület után szívesen látogatják az erdőszéli szemeteskukákat. Mivel a közelben van a lengyel határ, átruccantunk Zakopanéba is. Előbb még megálltunk egy festői kis hegyi faluban, Zárban. Itt a házak nagy része jellegzetes, kerítés nélküli faház, a deszkák közötti réseket mohával tömik be szigetelőanyag gyanánt, majd agyagot kennek rá és hupikék festékkel lekenik. Egy ilyen házban, a helyi étteremben négyen megebédeltünk 2800 Ft-ból. Jellemezően minden étterem kínálatában megtalálható a káposztaleves, a haluska, vagy sztrapacska (valami juhtúrós-krumplis nokedli-féle) no meg a knédli is. A legtöbb helyen lehet fél adagot is kérni a gyerekeknek, és a nálunk szokásos hús és halételek is ott vannak az étlapon. Lengyelországba hangulatos kis határátkelőn jutottunk át, engem a Szalka–Letkés köztire emlékeztetett, igaz, ez nem zár be este nyolckor... Lovas kocsin jártuk be a várost, a mi kocsisunk a népviseletére vadító színű széldzsekit húzott, talán a csajok miatt, akik mellett mindig lassított, hogy gondosan szemügyre vegye őket. A lengyel cowboy csak egyszer szólalt meg az út során: Restaurant! – mondta, amint egy díszes kapujú étterem mellett hajtottunk el. Valószínűleg százalékot kapott, ha vendégeket hozott ide!

Zakopanéban hatalmas tömeg hömpölygött a főutcán, mutatványosok, csak pénzcsörgésre megmozduló pantomimosok, zenészek szórakoztatták a járókelőket. A járdán tízméterenként finom préselt sajtot árultak, utolsó zlotyijainkat mi is sajtba fektettük. Az egyik sajt olyan kemény volt, hogy megpróbáltam visszacserélni, de a fejkendős elárusító mamika és népviseletes párja hajthatatlan volt: Tradicional, special! (Folytatjuk!)