Slota: nem provokáció, hogy Érsekújvárott gyűjtünk aláírásokat

Érsekújvár |

<p>Nem véletlen, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) képviselői éppen Kassák városában, Érsekújvárban kezdték el gyűjteni azokat a népszavazáshoz szükséges aláírásokat, amelyekkel szeretnék elérni, hogy Szlovákiában kizárólag a szlovák nyelv legyen használható a hivatali érintkezésben.</p>

A szálloda vendéglőjében hamisítatlan szlovák népi muzsikával várták az ülésre érkezőket, a zenekar késő délutánig húzta a talpalávalót.
Az erre irányuló petíciót elsőként Ján Slota pártelnök látta el a kézjegyével, aki a sajtótájékoztatón elmondta: a jelenlegi kormánykoalíció hazaáruló lépései ellen tiltakoznak a petícióval, és kérik a referendum kiírását. Az SNS képviselői nem tartották provokációnak, hogy éppen Érsekújvárban üléseztek, ezt elsősorban azzal indokolták, hogy ilyen módon is szerettek volna közelebb kerülni a régióban élőkhöz a nemzetiségileg vegyes területeken. Érsekújvárban a legutóbbi népszámláláskor a lakosok 27,52 százaléka vallotta magát magyarnak. Legalább 350 ezer érvényes aláírásra lesz szükségük ahhoz, hogy a petíció érvényes legyen. Az érsekújvári Grand Szállóban tartott SNS elnökségi ülésen  szó volt továbbá arról, hogy a párt idén júniusban ünnepli megalakulásának 140. évfordulóját, kitértek a jubileum megünneplésének a részleteire. Marian Debnár az SNS nyitrai kerületi elnöke lapunknak elmondta, az ülést követően találkoztak a párt járási képviselőivel, akik kellő eligazítást kaptak a petíciós ívekkel, azok terjesztésével kapcsolatban. Nyitra megyében Nyitrán, Érsekújváran, Aranyosmaróton, Komáromban, Vágsellyén, Léván és Nagytapolcsányban működő járási elnökségek fogják koordinálni a Szlovákiában szlovákul petíciós akciót. Ján Volftól az SNS érsekújvári járási elnökétől az egyeztetés után megtudtuk, hogy jelenleg nyolc működő alapszervezetük van, egyik Érsekújvárban található. A petíció kapcsán azonban egyre több önkéntes veszi fel velük a kapcsolatot és úgy döntöttek, hogy az alapszervezetek mellett azokat a községi hivatalokat is felkérik az együttműködésre, ahol szimpatizánsaik vannak.
Az önkéntesek a járási székhely különböző pontjain gyűjtik majd az aláírásokat. Az Érsekújvári járásban ezer petíciós ív kerül forgalomba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?