SIS: A titkosszolgálat segített azonosítani a támadót

pozsonyi lövöldözés

A Szlovák Információs Szolgálat (SIS) megerősítette, hogy közvetlenül a pozsonyi lövöldözés után operatív intézkedésekkel segítette a támadó azonosítását és együttműködött a rendőrséggel. Katarína Némová, az SIS szóvivője tájékoztatta.

„Az üggyel összefüggésben az SIS folytatja a hírszerzői tevékenységet, hogy segítse az Országos Rendőr-főkapitányság munkáját” – tájékoztatott Katarína Némová, az SIS szóvivője. Az SIS szintén élesen elítélte a támadást.

Az SIS leszögezte, hogy az erőszakos, szélsőséges bűncselekménnyel kapcsolatban hozott biztonsági intézkedésekről a törvények által engedélyezett mértékben tájékoztatni fogja az illetékes állami szerveket és a nyilvánosságot. „Mivel a tények ismerete nélkül folytatódik egyes médiák részéről az SIS-szel szembeni notórius vádaskodás, a Szlovák Információs Szolgálat állásfoglalást tesz közzé a honlapján” – tette hozzá Némová.

Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő elmondta, még csütörtökön reggel kapcsolatba lépett Michal Aláčcsal, az SIS igazgatójával, találkoznak, és arról is beszélni akar vele, hogy a titkosszolgálat követte-e a támadó bejegyzéseit a közösségi hálókon és hogyan járt el.

Szerda este 7 óra után lövöldözés volt a pozsonyi Vár utcában. Két férfi a helyszínen meghalt, egy nő megsérült, őt kórházba szállították. A tettes elmenekült a helyszínről. A rendőrség nagy erőkkel kereste, reggel holtan találtak rá.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?