Silány állapotban van az úthálózat

Pozsony |

<p>Az elmélet ebben az esetben is igazolta a valóságot. Valóban a felmérésben veszélyesnek nevezett útszakaszokon történik az országban a legtöbb és a legsúlyosabb következményekkel járó baleset.</p>

Az EuroRAP felmérése aszerint osztályozza az utakat, hogy azok mennyire tudják megóvni a gépkocsik utasait a súlyos vagy halálos sérülésektől. A Szlovák Útfelügyelet viszont az elhunyt személyek és a konkrét balesetek száma szerint határozza meg, melyik útszakasz a veszélyes, és melyik nem. Minden útnál kiszámítják a balesetek kritikus számát, s aztán az egy évben történt karambolokat ehhez a kritikus értékhez hasonlítják.

Például 2009-ben az a fél kilométeres útszakasz számított kritikusnak, amelyen több mint hat baleset történt egy évben. Az útfelügyelet azt is figyelembe veszi, milyen anyagi károk keletkeztek a baleset során.

Veszélyes szakaszok
A statisztikai adatokból kiderül, hogy tavaly Szlovákiában minden kilométeres útszakaszra 0,63 közúti baleset jutott.

A Pozsonyi, a Nitrai, a Zólyomi, a Poprádi és a Kassai járásban kilométerenként 1,13-1,41 baleset történt, ami jelentősen túlszárnyalja az országos átlagot. Ugyanúgy Garamszentkereszten, Turócszentmártonban, Rózsahegyen és Vágbesztercén is rendkívül sok volt a baleset. A sofőrök szempontjából a községeken kívül húzódó első osztályú utak a legveszélyesebbek.

Az autópályák biztonságot nyújtanak
Nem csak az EuroRAP, de az útfelügyelet felmérése szerint is az autópályák és a gyorsforgalmi utak tartoznak a legbiztonságosabbak közé. Továbbra is a D1-es autópálya Pozsony és Nagyszombat közti szakasza a legkritikusabb, a sztrádák közül itt történik a legtöbb baleset. De a megszokottnál jóval több karambol történik a D1-es másik szakaszán, Liptószentmiklós előtt Rózsahegy irányában.

Az aránylag biztonságos autópályákon sem számítanak ritkaságnak a tragikus balesetek. A legtöbb ember tavaly a D2-es autópályán Malacka környékén, illetve a D1-es sztrádán Behárovce község mellett halt meg.

A meztelen igazság
Az összes adat összesítéséből kitűnik, hogy a mellékletünkben közzétett térképnek sajnos van igazságalapja.

A kockázatosnak, vagy közepesen kockázatosnak nevezett szakaszok valóban életveszélyesek. Ezért mindenki, aki erre vezet, legyen a megszokottnál jóval elővigyázatosabb.

Szlovákiában még mindig számos olyan rossz minőségű út van, amely kegyetlenül megbosszulja a sofőrök legkisebb hibáját is. Súlyos balesetre rendszerint a sofőr figyelmetlensége miatt kerül sor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?