Semmitmondó kórházlisták

Pozsony |

<p>Elégedett az orvosok magatartásával? Megfelelő tájékoztatást kapott betegségéről kezelőorvosától? Megfelelő volt az ellátás színvonala a kórházban? Ilyen és hasonló kérdéseket tett fel a gyógykezelt betegeknek, és értékelte a kórházakat az Általános Egészségbiztosító (VšZP).</p>

A lista élén magánintézmények és az állami csúcskórházak végeztek, az utolsó helyeket pedig a kisebb regionális és helyi, általában önkormányzati kézben lévő kórházak foglalták el. A felmérés eredményeit azonban óvatosan kell kezelni, mivel ugyan meglehetősen nagy számú – 10 100 – pácienst kérdeztek, de mindössze 28 százalékuk, vagyis kevesebb mint 2900 tavaly kezelt beteg küldte vissza a kérdőívet. A betegeknek összesen 14 kérdés alapján kellett értékelniük a kórházat, ahol kezelték őket.

A biztosítóknak törvény írja elő valamennyi egészségügyi szolgáltató értékelését – a kórházak mellett a magánorvosokat, a specialistákat és az általános orvosokat egyaránt értékelik, és ezt figyelembe veszik a szerződéskötés során. „A VšZP komplex módon értékeli az intézményeket, a minőségi kritériumok alapján történő értékelés súlya a szerződéskötés során 20 százalék” – magyarázta lapunkat Petra Balážová, a VšZP szóvivője.

A kórházakat például 15 szakmai kritérium alapján értékelik, ezek egyike az elhalálozás. Az értékelés hibája azonban, hogy mindössze három szintet különböztet meg: alacsony, standard és magas. A VšZP értékelése alapján az elhalálozás alapján mindössze öt kórház kapott alacsony besorolást, ami a legrosszabb színvonalat jelenti, az összes többi a standard szintet foglalja el, vagyis elég nehéz különbséget tenni az intézmények között.

A VšZP-értékelés másik komoly szépséghibája, hogy nem hozzák nyilvánosságra az egyes osztályok értékelését, csak az egész kórházét. Egy-egy nagyobb intézményen belül nagy különbségek lehetnek az alegységek színvonala között.

Azonos kritériumok alapján készít értékelést a másik két egészségbiztosító, az Union és a Dôvera is. Az Union honlapján viszont a kórházi osztályok értékelése is megtekinthető. A Dôvera honlapján ennél is kevesebb információt találtunk: ott csak a kórházak sorrendje található meg, a legfrissebb adatok 2011-ből származnak, az általános és szakorvosok értékelése pedig teljesen hiányzik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?