SDKÚ: Frešót elűzhetik, Fedor vagy Matej lehet a pártelnök

<p>Pozsony. Ma eldől, Pavol Frešo marad-e az SDKÚ élén. A párt elnöksége tegnap megegyezett, hogy a mai országos kongresszuson javaslatot tesznek a pártelnök leváltására.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Mivel Frešo nem hajlandó távozni tisztségéből, ahhoz, hogy menesszék, a küldöttek háromötödének a szavazatára lesz szükség. Ha leváltják, posztját a jelenlegi alelnök, Martin Fedor fogja megpályázni. Ondrej Matej, aki a héten kijelentette, az SDKÚ nyolc kerületi szervezete közül öt támogatja jelölését a pártelnöki posztra, tegnap nem akarta elárulni, hogy indul-e az esetleges választáson. Fedor lépése váratlan fordulatnak számít, a héten még támogatásáról biztosította Frešót. Igaz, korábban volt olyan időszak – még tavasszal –, amikor az egyik legfőbb kritikusnak számított.

Nagy a feszültség

Viliam Novotný, az SDKÚ alelnöke a párt tegnapi elnökségi ülése után közölte, hogy ha Frešót leváltják, akkor nemcsak pártelnököt, hanem új vezetést, alelnököket fognak választani a küldöttek. „Mindenki látja és mi is érezzük, hogy a párton belül nagy a feszültség, ezzel tenni kell valamit. Azt, hogy kinek van a legnagyobb esélye Frešo helyére lépni, nem lehet megmondani. A küldöttek bárkit javasolhatnak a posztra, titkos szavazáson dől el, ki lesz az új pártelnök” – mondta Novotný.

Szinte biztosra vehető, hogy Frešót a küldöttek leváltják, lapértesülések szerint ugyanis a párton belül egyre nagyobb az elégedetlenség a munkájával. A héten kiderült, hogy már a párt ifjúsági szervezete, az Új generáció sem áll a pártelnök mögött. A szervezet elnöke kijelentette, ha a kongresszus után sem lesz új vezetése a formációnak, akkor javaslatot tesz arra, hogy az ifjúsági szervezet kilépjen az SDKÚ-ból.

Változás kell

Az SDKÚ-n belüli feszültségek, a párt képviselőinek vádaskodása és vitatkozása a nyilvánosság előtt könnyen azt eredményezheti, hogy a párt a 2016-os választásokon nem jut be a parlamentbe – véli Grigorij Mesežnikov politológus. „Nincs abban semmi kivetnivaló, ha az SDKÚ képviselőinek egy része bizonyos változásokat sürget, alternatívát kínál fel. Ugyanúgy teljesen legitim, hogy a párt jelenlegi vezetése nem akar veszíteni eddigi befolyásából. Viszont abszolút szerencsétlen és rossz az, ahogy a két fél egymással s a közvéleménnyel kommunikál” – állítja a politológus.

Mesežnikov szerint a mozgalom hanyatlása a Radičová-kormány bukása után kezdődött. Sokat ártott a párt két kulcsemberének, Mikuláš Dzurindának és Ivan Miklošnak a távozása. Mindez, s a párton belüli gyakori viszályok eredményezték azt, hogy az SDKÚ népszerűsége jelenleg öt százalék körül mozog. A politikai elemző szerint a pártnak vélhetően javára válna, ha leváltanák a vezetést, viszont népszerűségét csak egy olyan elismert személyiség menthetné meg, mint Iveta Radičová. „Annak esélye pedig, hogy ilyen embert találnak, egyenlő a nullával” – mondta Mesežnikov. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?