Ann Arbor. Rendkívül eredményesnek nevezte az Egyesült Államokban és Kanadában tett, tegnap véget ért nyolcnapos hivatalos látogatását a szlovák államfő.
Schuster elégedett
Ann Arbor. Rendkívül eredményesnek nevezte az Egyesült Államokban és Kanadában tett, tegnap véget ért nyolcnapos hivatalos látogatását a szlovák államfő. Rudolf Schuster „rendkívül szívélyes és baráti tárgyalást folytatott” George Bush amerikai elnökkel, aki hangsúlyozta, Washington Irak újjáépítésében is számol Szlovákia részvételével, főként olyan hazai vállalatokkal, amelyek már korábban is jelen voltak a térségben. Schuster azt is bejelentette, hogy a közeljövőben legalább 3-4 amerikai cég kíván beruházni Szlovákiában. „A NATO-csatlakozásunkat illetően nem kell aggódnunk” – öszszegezte az elnök diplomáciai körútja végén. Adriene Clarkson kanadai főkormányzónak és Jean Chrétien miniszterelnöknek köszönetet mondott, amiért Ottawa – az Észak-atlanti Szövetség tagállamai közül elsőként – támogatta Szlovákia felvételét. (t, s)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.