SaS: Az új parlamenti többségről velünk nem tárgyaltak, saját elképzelésünk van

sulik k

Az ellenzéki SaS azt állítja, nem tárgyaltak vele az új, legalább 76 fős parlamenti többség kialakításáról. A párt hozzátette, világos elképzelése van a folytatásról, de részleteket egyelőre nem közöl, megvárja a tárgyalások kezdetét.

„Juraj Šeliga nyilatkozata a 76 fős parlamenti többség kapcsán alighanem nem érinti az SaS-t, mivel senki sem szólított meg bennünket” – tette közzé állásfoglalásában Richard Sulík, az SaS elnöke. Megismételte, hogy a pártja azt tette, amit kellett. „Igor Matovič az ország legnagyobb problémája, és már nem tagja a kormánynak. Minderre már fél évvel ezelőtt sor kerülhetett volna, szép csendben, illetve a kormány bukása nélkül is, ha rendesen benyújtja a lemondását” – tette hozzá.

Sulík szerint a folytatáshoz megállapodásra van szükség a többi párttal is. „Világos elképzelésünk van a folytatásról, de megvárjuk a tárgyalásokat” – tette hozzá.

Juraj Šeliga (Za ľudí) parlamenti képviselő a hétvégén kijelentette, közel a megállapodás az új, 76-os parlamenti többségről, szerinte az SaS hozzáállásán múlik a dolog. A tárgyalásokat Eduard Heger (OĽaNO) megbízott kormányfő vezeti, január végéig szeretné bejelenteni a végső megállapodást.

Boris Kollár házelnök, a Sme rodina elnöke közölte, egyelőre nincs tudomása semmiféle új, 76 fős parlamenti koalícióról, Hegerrel a hétfői nap folyamán találkozik. Ugyanakkor emlékeztetett, hogy a kormánykoalíció képtelen volt az együttműködésre, a veszekedéseket és az SaS kilépését említette. „Elmegyógyintézethez” hasonlította a lehetőséget, hogy „ismét ugyanazok a pártok” álljanak össze és alkossanak egy újabb kormánykoalíciót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?