Sándor lehet a kormánybiztos. Papp vagy Albert?

Pozsony |

<p>Újabb nevek merültek fel a kisebbségi kormánybiztos posztjának betöltésével kapcsolatban. Információink szerint a napokban Papp Sándor, a közrádió magyar adásának egykori vezetője, valamint Albert Sándor, a komáromi egyetem volt rektora merült fel lehetséges jelöltként a kormányhivatalban.&nbsp;</p>

A hivatal lapzártáig nem reagált a pénteken elküldött kérdéseinkre. Albert Sándort tegnap délelőtt sikerült utolérnünk. „Semmit sem tudok erről” – mondta, hozzátéve: három hete Amerikában tartózkodik. Kérdésünkre, vállalna-e a felkérést, azt válaszolta: először látnia kellene az ajánlatot. Albert 2002–2006 között az MKP parlamenti képviselője volt, 2004–2008 között vezette a Selye egyetemet. Berényi József, az MKP elnöke lapunknak azt mondta: „Ha ez igaz, az a mi magatartásunknak is köszönhető”, de a jelöléssel kapcsolatban nem keresték meg őket Ficóék, s ez nincs befolyással arra, kit támogatnak az elnökválasztás második fordulójában. „Mindkét kormánybiztosjelölt elfogadható lenne, ám a hatáskörei és mozgástere a legfontosabb kérdés” – mondta Berényi. A másik állítólagos érintett, Papp Sándor évek óta nem válaszol az Új Szó kérdéseire. Papp hónapokkal ezelőtt az Ifjú Szivek júliustól megüresedett igazgatói posztjára pályázott, értesüléseink szerint a hivatal mindent megtett azért, hogy ő lehessen az új direktor, ám végül a pályázat szóbeli részén elbukott. A kisebbségi kormánybiztosi poszt tavaly június óta betöltetlen, miután A. Nagy László, a Híd jelöltje lemondott. Nyáron több név is felmerült, például Pfundtner Edit volt hidas képviselőé, ám azóta is Mária Jedličková irányítja megbízottként a hivatalt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?