Sajátjaik között van tekintélyük

Szepsi. Huszonöt roma rendfenntartót avattak tegnap Szepsiben. A városi rendőrség, a munkahivatal és az Amare Roma polgári társulás közösen indított kezdeményezése kísérleti jellegű és siker esetén az ötlet másutt is alkalmazható.

Szepsi. Huszonöt roma rendfenntartót avattak tegnap Szepsiben. A városi rendőrség, a munkahivatal és az Amare Roma polgári társulás közösen indított kezdeményezése kísérleti jellegű és siker esetén az ötlet másutt is alkalmazható. A roma polgári egység tagjai hivatalosan augusztus elsejétől látják el feladataikat, és három hónapjuk van a bizonyításra – tudtuk meg Rigó Ferenc szepsi városi rendőrkapitánytól, aki örül annak, hogy az érdekelt községek önkormányzatai lelkesen támogatták a kezdeményezést. A roma rendészek közül tízen Szepsiben, öten-öten pedig Jászón, Somodiban és Tornán tevékenykednek majd. Hivatalosan közhasznú munkásoknak számítanak, havi fizetésük 4400 korona. Mivel a kezdeményezésre kevés pénz gyűlt össze, az Amare Roma elnevezésű társulás további pályázatokat készül benyújtani hazai alapítványokhoz. Nagy szükségük lenne adóvevő készülékekre, ám jelenleg annak is örülnek, hogy személyenként 1500 koronából megúszták az alakulat egyenruháinak beszerzését. A fegyvertelen, ám saját körzetükben nagy tekintélynek örvendő rendfenntartók egyelőre csak nappali műszakban dolgoznak, ám idővel éjszakai szolgálatot is vállalnak majd. Kiképzésüket a városi rendőrök végezték, akikkel a szepsi alakulat tagjai nem hivatalos formában már hosszabb ideje együttműködnek. Fő feladatuk a kisebb-nagyobb lopások és a garázdaság megakadályozása, komolyabb problémák esetén pedig a városi rendőrök riasztása. Feletteseik szerint mára mindannyian elsajátították a jogszerű intézkedéssel kapcsolatos tudnivalókat, fellépésük határozott, a helyi roma közösségben pedig gyakran jobban hallgatnak rájuk, mint a fehér bőrű egyenruhásokra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?