Pozsony. A legsikeresebb környezetszennyezőnek járó, „bűzkár” elnevezésű díjat idén Pavol Rusko gazdasági miniszter kapta. Az eredményt tegnap ismertette a Föld Barátai polgári szervezet. A második helyre Miklós László környezetvédelmi miniszter került.
Rusko az év „legbűzösebb kártevője”
„Az is több órába telne, ha csak röviden felsorolnám, miért Ruskónak ítéltük a díjat. Összegezve elmondhatom: tisztsége betöltése óta mindent elkövetett azért, hogy döntéseivel hozzájáruljon a környezetszennyezéshez” – mondta tegnap Ľubica Trubíniová környezetvédelmi aktivista. Miklós László a medvék és farkasok vadászati idejének meghosszabbításáért, valamint a hiányosan elfogadott környezetvédelmi törvényekért kapta a díjat. A szavazáson 36 polgári szervezet képviselője, színészek és művészek is részt vettek.
A Zöld Gally elnevezésű, leghumorosabb kijelentésért járó díjat idén Mikuláš Dzurinda kormányfő kapta a következő mondatáért: „A beton nem lehet az ember ellensége, ha ésszerűen hasznosítják”. Trubíniová közölte, a kormányfő ezzel a kijelentéssel magyarázta a Magas-Tátra jövőjéről szóló elképzelését. (dem)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.