RÖVIDEN

Megnyerték a pályázatot
Párkány.

Megnyerték a pályázatot

Párkány. Kedden reggel a városházát hivatalos levélben értesítette a Nemzeti Idegenforgalmi és Turisztikai Ügynökség pozsonyi igazgatósága, hogy megnyerték azt az EU-pályázatot, amit még tavaly, többek közt az új korzó építésének finanszírozására adtak be- tájékoztatta lapunkat Ján Oravec polgármester. Mivel az összeget a gazdasági minisztérium is jóváhagyta, ezért a 40 millió koronát biztos, hogy megkapja a város. A szeződés aláírására mihamarább sor kerül, értesüléseink szerint a kozóépítést még március második felében megkezdik. (buch)

Megoldódott a buszok ügye

Ebed/Nána. Egyelőre megoldódott az ebedi és a nánai buszjáratok ügye –tudtuk meg Nagy Tibortól, Ebed polgármesterétől. Ez azt jelenti, hogy a két községbe eddig kijáró piros, városi párkányi buszok eddig is járnak majd, viszont úgy, hogy Párkány és Nána ill. Párkány és Ebed közt helyközi tarifával, városon belül pedig a városi díjszabással. A két vonal fenntartásába Ebed és Nána 100-100 ezer koronával járult hozzá, a megye pedig a további szükséges 300 ezret biztosította. (buch)

A kézimunka érték

Bart. Kézimunka-kiállításra invitálta a lakosokat vasárnap a tavaly novemberben alakult barti Új Nő Klub. Többek között bemutatták legújabb kreációikat a patchwork párnákat és takarókat, amelyek készítésének technikáját a télen sajátították el a tagok. Sok kisgyermekes anyuka azért nem tud bekapcsolódni a klub életébe, mert nincs kire hagynia csemetéjét. Ezért az elnök, Szvetlík Aranka bébisarok létrehozásán fáradozik, ahol a tagok felváltva ügyelnének egymás gyermekeire. Terveik közt szerepel a hagyományok ápolása, tanácsadó, felvilágosító és egészségmegőrző előadások szervezése is. (bok)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?