Romlik a vállalkozói közeg

Pozsony.

Pozsony. Szlovákia egyre rosszabb hely a vállalkozók számára: a mindent átszövő korrupció, a katasztrofálisan működő bíróságok, a környező országokhoz képest magasabb adóterhek és a munkaerőhiány miatt az ország versenyképessége soha nem látott mélypontra zuhant.

A svájci IMD (Institute for Management Development) vezetőképző és gazdaságkutató intézet által szerkesztett és Szlovákiában az F. A. Hayek Alapítvány által közzétett nemzetközi, 63 államot összehasonlító elemzés szerint Szlovákia idén már csak az 55. legversenyképesebb ország, szemben a tavalyi 51. és a 2016-os 40. helyezéssel. Ilyen rossz eredményt az ország a vállalkozói környezet minőségét tekintve még a gazdasági válság 2008-as kirobbanását követő években sem produkált. Szlovákia 2007-ben szerepelt a legjobban, amikor a 30. helyre sikerült feltornásznia magát, a gazdasági válság miatt azonban 2009-ben drasztikus bukás következett, az ország a 49. helyen találta magát. Az első és a második Fico-kabinet felemás gazdaságpolitikája miatt Szlovákia az elmúlt években a 40. és 49. hely között ingázott.

A politikai válság hatása

„Az ország látványos visszaesése a versenyképességi ranglistán nem meglepő. A vállalkozói hangulat romlásához jelentős mértékben hozzájárult a Ján Kuciak újságíró gyilkosságát követő politikai válság, a vállalkozók szerint ugyanis a politikusok képtelenek voltak felvállalni az ezzel járó felelősséget, és hatékony megoldást találni a kialakult helyzetre. Az ország megítélésének az sem tett jót, hogy a napvilágot látott hírek szerint a szervezett bűnözés és a korrupció a legmagasabb politikai szinten is megjelent” – nyilatkozta Peter Serina, a Szlovák Vállalkozói Szövetség (PAS) alelnöke. Mindezt figyelembe véve, nem csoda, hogy a vállalkozói környezet PAS által kidolgozott indexe is mélyponton van. A 2001-es bevezetésénél ezt 100 pontban határozták meg. Az első és a második Dzurinda kormány idején töretlen javulásról adhattak számot, a mutató így 2006-ra elérte a 126,5 pontot. Az első Fico-kormány 2006-os hatalomra lépése óta azonban folyamatosan romlik a helyzet: a mutató az akkori választási ciklus végére újra száz pont alá csökkent, mára pedig 45,9 pontra esett vissza.

Óriási a bürokrácia

„Szlovákiában a vállalkozókkal szemben túl sok adminisztratív kötelességet támasztanak, a kormánynak továbbra sem sikerül hatékonyan felvenni a harcot a korrupcióval, ráadásul egyre nagyobb a hiány a szakképzett munkaerőből, miközben a munkapiac továbbra is rendkívül rugalmatlan” – nyilatkozta Martin Reguli, az F. A. Hayek Alapítvány elemzője. Szerinte Szlovákia versenyképességét erősen rontja az is, hogy gazdasága egyre nagyobb mértékben függ az autóipartól, így egy esetleges válság ebben az ágazatban súlyos érvágást jelentene az országnak.

Csak kullogunk

A felsorolt hiányosságok miatt Szlovákiát ma már az összes környező uniós ország lekörözi a versenyképesség szempontjából. Ausztria a 18., Csehország a 29., Lengyelország a 34., Magyarország pedig 47. a listán. Ez utóbbi az egy évvel korábbihoz képest öt helyet lépett előre.

A világ legversenyképesebb országai általában az USA és Svájc mellett a skandináv országok, a délkelet-ázsiai államok és Új-Zéland. Idén az Egyesült Államok az első, amelyet Hongkong, Szingapúr, Hollandia és Svájc követ. Az IMD évente publikált nemzetközi versenyképességi felmérése négy fő területet, a gazdasági teljesítményt, a kormányzati hatékonyságot, az üzleti hatékonyságot és az infrastruktúrát vizsgálja, statisztikai adatok és vállalatvezetők véleménye alapján. A kiadvány rangsorait és az országokra kiterjedő részletes adatbázisát világszerte használják az üzleti élet szereplői.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?