Romafelzárkóztatás

Igló/Varannó/Rimaszécs. Befejezéséhez közeledik a Márai Sándor Alapítvány (MSA) által három helyszínen, tavasszal indított romaaszszisztens-képzés. A hét hónapos, háromszáz tanórás kurzus májustól minden második hétvégén Iglón, Varannón és Rimaszécsen valósult meg.

Igló/Varannó/Rimaszécs. Befejezéséhez közeledik a Márai Sándor Alapítvány (MSA) által három helyszínen, tavasszal indított romaaszszisztens-képzés. A hét hónapos, háromszáz tanórás kurzus májustól minden második hétvégén Iglón, Varannón és Rimaszécsen valósult meg. A három helyszínen három különböző témájú oktatás folyt – mondta Hunčík Péter, az MSA igazgatója. Iglón úgynevezett háztartási assszisztenseket képeztek; Varannón oktatási, Rimaszécsen általános asszisztensi bizonyítványt kapnak a képzés résztvevői (kurzusonként 12–16 ember). A bizonyítvány, melynek megszerzését komoly vizsgához kötötték, a szervezők reményei szerint feljogosítja a résztvevőket, hogy asszisztensi állást vállalhassanak iskolákban, egészségügyi központokban, a polgármesteri vagy a járási hivatalokban. Az aszszisztensek emellett fő feladatuknak a romák motiválását tartják. Szeretnék elérni, hogy minél többen fejezzék be az alapiskolát és próbáljanak meg továbbtanulni. A törvényi szabályozás lehetővé teszi, hogy a tanfolyamokon frissen végzett romákat közhasznú munkásként alkalmazzák az állami vagy önkormányzati szervek. A MSA olyan törvényjavaslatot akar előkészíteni, mely alapján az asszisztensi tanfolyamot elvégzett romákat a lakóhelyük szerinti önkormányzat vagy iskola köteles lenne alkalmazni. Tóth Imre (SDĽ) szerint az asszisztensek alkalmazásának kérdését roma nemzetiségi önkormányzatok létrehozásával lehetne megoldani. A mostani három tanfolyamot a brit nagykövetség támogatásával szervezte meg egy 22 tagú, civil szervezetekből és oktatási intézményekből álló konzorcium. A munkát az MSA koordinálta. „A kurzusokat próbának tartjuk – mondta Hunčík Péter –, kiértékelésükre decemberben egy konferenciát szervezünk.” Ha az sikeresnek ítéli a tanfolyamokat, akkor nagyobb létszámmal szeretnénk elindítani a romaasszisztensek képzését. A jövő évben akár 350–400 roma asszisztens képzését is vállalná a MSA.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?