Pozsony. Legfeljebb három pártnak kellene alkotnia a következő kormánykoalíciót – hangsúlyozta Robert Fico, a Smer elnöke a JOJ televízió tegnapi műsorában. „Ez elképzelhetetlen a HZDS nélkül, vagyis a Smer a Mečiar-mozgalommal való szövetkezésre készül” – reagált Mikulás Dzurinda kormányfő.
Robert nem cáfolta
Pozsony. Legfeljebb három pártnak kellene alkotnia a következő kormánykoalíciót – hangsúlyozta Robert Fico, a Smer elnöke a JOJ televízió tegnapi műsorában. „Ez elképzelhetetlen a HZDS nélkül, vagyis a Smer a Mečiar-mozgalommal való szövetkezésre készül” – reagált Mikulás Dzurinda kormányfő. Fico egyetlen párttal sem zárta ki a választások utáni együttműködést, és szerinte az államfőnek a választások győztesét kellene megbíznia a kormányalakítással. „Örülök, hogy Robert nem cáfolta a HZDS-hez való közeledést, ugyanakkor ez veszélyezteti integrációnkat” – állapította meg az SDKÚ elnöke. Fico megismételte, hogy kormányfő akar lenni, és pártja meg akarja nyerni a választásokat. Dzurinda nem volt hajlandó elárulni, hogy a jobboldal – ha megnyerné a választásokat – kit javasolna miniszterelnöknek. A bíróságok állapotával kapcsolatban Fico úgy véli, Ján Čarnogurský egyértelműen csődöt mondott. Dzurinda szerint Fico az igazságügyi miniszterrel szembeni ellentéte miatt bírálja állandóan a bíróságokat ahelyett, hogy felelősségteljesen viselkedne. „A parlamentben is csak ad hoc, populista megoldásokkal álltál elő, ha egyáltalán megjelentél az ülésteremben” – hívta fel a figyelmet az SDKÚ elnöke. Fico szerint Dzurinda annyi frázist használt a tegnapi műsorban, hogy akár frazeológiai szótárt is írhatna. „Te pedig, remélem, ha legközelebb velem találkozol, ugyanilyen szép kék öltönyt veszel fel, mint most” – válaszolt Dzurinda. (sz. a.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.