<p>Robert Fico miniszterelnök hivatalosan bejelentette, hogy indul a 2014-ben esedékes államfőválasztáson. „Hazafias elnök akarok lenni” – mondta a kormány 2013-as évértékelőjén mondott beszédében.</p>
Robert Fico bejelentette: elnök akar lenni
![Robert Fico bejelentette: elnök akar lenni](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/fico-online_2.jpg.jpg?itok=LWO4aJlE)
Megtörtént, ami hetek óta várható volt. Robert Fico miniszterelnök szerdán bejelentette: indul az államfőválasztáson. Fico erről a kormány 2013-as évértékelőjében beszélt.
A Smer elnöke ma pártja parlamenti képviselőit, a kormánytagokat, és a szlovákiai külképviseletek vezetőit hívta össze a régi parlament épületébe, ahol kormányértékelőt tartott. Ennek keretében kitért arra is, milyen lenne a jó államfő, majd bejelentette, indul a választásokon. A bejelentést tapsvihar fogadta. Fico elmondta, a szlovákok már 15 éveszázada gyökeret vertek a térségben, ő pedig Cirill és Metód, a Štúr-iskola, a Matica slovenská, a szlovák nemzeti felkelés és 1968 értékei mentén kíván politizálni.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"131486","attributes":{"alt":"Fico az évértékelőn beszél","class":"media-image","height":"320","title":"Fico az évértékelőn beszél","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
Robert Fico a hazai kisebbségekről is szólt, miután bejelentette, hogy indulni kíván a köztársasági elnöki posztért. Mint mondta, államfőként olyan kezdeményezéseket és témákat fog támogatni, amelyek nem megosztják, hanem összefogják Szlovákia polgárait. „Ügyelni fogok arra, hogy Szlovákiát a nemzeti kisebbségek tagjai is hazájuknak tekintsék“ – jelentette ki az államfőjelölt. Előtte még elmondta azt is, hogy hazafias elnök szeretne lenni, aki a polgárokat hazaszeretetetre ösztönzi. Hangsúlyozta azt is, hogy mindent meg fog tenni, hogy megvédje Szlovákia nemzetállami érdekeit.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"131487","attributes":{"alt":"Bejelenti indulását az elnökválasztáson","class":"media-image","height":"319","title":"Bejelenti indulását az elnökválasztáson","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]
[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"131503","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.