Repülőtérre is kapott agrártámogatást a volt smeres képviselő

Ľubica Rošková
Pozsony |

Repülőtérre is igényelt agrártámogatást az elmúlt napokban kirobbant dotációs botrány főszereplője, a Smer volt parlamenti képviselőnője, Ľubica Rošková cége.

A botrányos támogatásokra eredetileg a Denník N napilap hívta fel a figyelmet, amely szerint Rošková cége, az Agro Porubka (korábban Gard Kft.) csalás útján jutott uniós támogatáshoz. A társaság 2017-ben 470 hektárnyi földterület után igényelt agrártámogatást úgy, hogy a földterület nincs a tulajdonában és nem is bérli a telkeket.

Az eddigi legkirívóbb visszaélés egy lebetonozott parkolóra nyújtott támogatás volt. Mára azonban kiderült, hogy az Agro Porubka a Nagymihály melletti Vásárhely (Trhovište) használaton kívüli, eredetileg mezőgazdasági célokra használt falusi kisrepülőterére is igényelt agrártámogatást. A kifutópályát a permetezőrepülőknek szánták, jelenleg azonban a hivatalos adatok szerint használhatatlan. Mivel beépített területnek számít, nem lehet rá igényelni agrártámogatást.

Az agrártárca időközben vizsgálatot indított, és kiderült, hogy célirányos költségvetési csalásról van szó, az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) ezért ismeretlen tettes ellen tett feljelentést. Gabriela Matečná földművelésügyi miniszter menesztette a Szlovákiai Talajkutató Intézet (VÚPOP) három vezető beosztású alkalmazottját, akik felelősek azért, hogy a rendszerbe olyan területeket is besoroltak, melyek után nem járhat az agrártámogatás. (TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?