Régi idők karácsonyi asztala

Már csak néhányszor fordul körbe az óra, s elérkezik Ádám-Éva napja. Szent karácsony estéjén elcsöndesül a világ, az utcákra karácsonyfák fénye vetül. Magunkat kifújva, az öszszes ünnepi készülődést magunk mögött tudva családunkkal körülüljük a szépen megterített asztalt, csodáljuk a díszes fát. Csillagszórók gyúlnak, felhangzik a karácsonyi ének, s fenyőillatban piros orcákkal bontjuk egymás ajándékait.

Valószínűleg riadalom és sok tátott száj kísérné, ha mondjuk egy századdal korábbi és egy ma elkészített karácsonyi asztalt összecserélnénk. A férfiak torkukban gombóccal, gondolataikban a válóper körvonalazódásával állnának egy 1900 körüli szokások szerint megterített asztal mellett. Színes üveggömbök, gyertyák, abroszra szórt csillagok helyett díszletként két cserép búzát tettek akkoriban az asztal két fő helyére Szentgyörgymezőn (Esztergom falusias része). Minden tányérba egy-egy szelet alma került, mely a család öszszetartozásának erősítését szolgálta. Ezeken kívül egy üveg sós páclé, s egy fakanál volt még a karácsonyi asztal összes kelléke, melyek a karácsony szentségét magukba zárva állatgyógyításra lettek alkalmasak. Ha felfújódott a tehén, a kérődzés megindítását a rendelkezésre álló eszközökkel többféle módon végezték. A sós pácléből és kenyérből galacsint gyúrtak, s azt adták be a tehénnek. A karácsonyi asztal alá egy kis batyu takarmányt tettek, melyet egy kalappal letakartak. Karácsony napján háromszor etették az állatokat az asztal alá tett szemes takarmánnyal, de volt, hogy a terményt széthintették a házban bő termésben, gazdagságban bízva.

December 24-e volt az év legszigorúbb böjti napja. Elkészítették ugyan a karácsonyi ételeket, de csak rutinból, hiszen nem volt szabad megkóstolni. Reggelire aszalt gyümölcsöt fogyasztottak kenyérrel, ebédre sóba-vízbe bablevest, krumplilevest, vacsorára pedig borlevest, mákos gubát ettek. Talán az ételkészítésben elfáradt, takarítástól és ünnepi teendőktől megtört háziasszonyok sorsának könnyítése szülte a következő hiedelmet. Az asszonyoknak nem volt szabad felállniuk a karácsonyi asztaltól egészen a vacsora végéig, s a következő napokban is minél többet kellett a széket melengetniük, hogy tyúkjaik jobban tojjanak. Gondolom a XXI. század asszonyai is szívesen főt hajtanának egy ilyen új szokás előtt.

A betlehemezés jól ismert, néhol újra felelevenedő szokása mellett Bajna környékén, de Szentgyörgymezőn is szokás volt a pásztorjárás. Az állatokra egész évben felügyelő pásztor karácsony táján sorra látogatta a gazdák házait hóna alatt egy nagy csokor vesszőt szorongatva. Jókívánságainak elsorolása után a ház asszonya húzott egyet a vesszők közül, s minél több rügyet talált rajta, annál több terménybeli gazdagság ígérkezett a következő évben. Ez után kétszer megsuhintotta a pásztor hátát, hogy a jókívánságok megfoganatosodjanak. A paskolással kísért ceremónia befejeztével borral, kolbászszal, húsfélékkel illendően ellátták a pásztort, aki ily módon jutott hozzá az egész évi alapélelmiszerekhez.

Karácsony estéjét az éjféli mise zárta. A templomba menet még összegyűltek egymás ablaka alatt énekelni, verselni. A templomból kijőve a pásztorok, béresek hangos kolompolásba, ostorpattogtatásba kezdtek az ártó szellemek elűzésére. Hazaérve elfogyasztották a böjt utáni ételeket. Általában kocsonyát, vagy disznótorost ettek. Előfordult, hogy a templom és a hazafelé út hidegétől úgy megdermedtek, hogy a hideg, tányérban ringatózó ételre ránézni sem bírtak, hanem egy kis pálinka melegét magukba eresztve étlen nyugovóra tértek. Éjszakára szegett kalácsot és ételeket tettek az asztalra letakarva az arra járó Jézuskának készítve. Lehet, hogy egy-két helyen aztán a böjtben kiéhezett „Jézuska” az éj leple alatt kikelt ágyából és megdézsmálta az ételeket. A karácsonyi asztal morzsáját sem seperték úgy ukmukfukk a sutba, hanem az állatoknak adták, vagy gondosan megőrizve farsang után elásták a szőlő négy sarkába sok fürtöt, jó bort remélve.

A karácsonyt követő napokon, ahogy ma is, kezdetét vette a rokonlátogatás. Ajándékot csak a gyerekeknek vittek, s azt is jobbára maguk készítette apróságok, hasznos dolgok közül választották. Az egészen kicsi keresztgyerekeknek tányérkát, kanalat ajándékoztak, hogy a gyermek minél előbb megszólaljon. A házakban akkor még borókafenyőt díszítettek mézeskaláccsal, felfűzött pattogatott kukoricával és aranyporba hempergetett dióval. Az újév beköszöntése előtt, aprószentek napján Szent-györgymezőn tatottak az esős időtől. Egy régebbi torokgyík járvány kapcsán kialakult babona szerint, ha december 28-án eső esik, sok kis halott lesz a jövő évben. Nem tudni, hogy az ilyen hiedelmek hogyan váltak be, de ezek kapcsán legalább gyerekeiket jobban óvták. Óév utolsó estéjén nem volt duhajsszilveszterezőktől hangos a vidék. Este főtt malacorrot ettek, hogy a házba betúrja a szerencsét.

Mindegy, hogy Luca búza, vagy csillogó, boltban kapható karácsonyi díszletek. Mindegy, hogy magunk faragta félszeg kiskatona, vagy méregdrága villanyvasút, s hogy a pásztor bezörgetett-e. A fontos az, hogy a karácsonyfa körül állva mit mond a szív, jut-e mindenkinek egy picurka, csillagszóróról lehulló szikra nagyságú szeretet. (Köszönet Tisovszky Zsuzsannának, a Balassa Bálint Múzeum néprajzos munkatársának a segítségért.)