Ravasz: Világosan kimondtuk, hogy a Smerrel már nem alakítunk kormányt

Ravasz Ábel

A Híd nem lépne újra koalícióra a Smer párttal. Ezt szerdai sajtótájékoztatóján jelentette ki Ravasz Ábel, a párt alelnöke. „Ami a Smert és a következő kormányt illeti, úgy vélem, nagyon világosan állást foglalatunk, nemet mondtunk rá” – tette hozzá.

Bugár Béla pártelnök megjegyezte: az újságíró-gyilkosság után azért sem léptek ki a Smerrel közös kormányból, mert módosítani kellett a rendőrfőnök-választás módját, hogy szabad kezet biztosítsanak az új rendőrfőkapitánynak. Úgy véli, ha a Híd kilépett volna a koalícióból, a Smer és az SNS akkor is tovább kormányzott volna, mégpedig az ĽSNS csendes támogatásával. Hangsúlyozta, hogy a pártjának sikerült ezt megakadályoznia azáltal, hogy a kormány tagja maradt.

„Az utóbbi hónapokban azt vettem észre, hogy nemcsak Danko úr, hanem például Pellegrini úr is minden mögött a Híd pártot látja. Ha ez valóban így lenne, úgy vélem, Szlovákia nem itt tartana. Ilyen lehetőségünk azonban nem volt, hat és fél százalékkal és három minisztériummal” – reagált Bugár arra, hogy Andrej Danko, a parlament és az SNS elnöke korábban Érsek Árpád (Híd) közlekedésügyi minisztert bírálta az úthasználati díjakkal összefüggésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?