Rafaj reméli, nem szűnik meg az SNS-frakció

Pozsony |

<p>Nem lehet, hogy megszűnjön egy pártnak a választások után létrejött frakciója csak azért, mert egy-két képviselő távozik, és a létszám nyolc alá csökken - érvelt a köztévé vasárnapi vitaműsorában Rafael Rafaj.</p>

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) frakcióvezetője arra reagált, hogy az SNS képviselői csoportjából a héten kilépett két független képviselő, Anna Belousovová és Rudolf Pučík, majd Nemzet és Igazságosság (NAS) néven új pártot alapítottak.

Rafaj emlékeztetett, hogy Radoslav Procházka (KDH), a parlament alkotmányjogi bizottságának vezetője is a frakció további működése mellett tette le a garast, arra hivatkozva, hogy a vonatkozó rendelkezések szerint csak a létrehozáshoz kell minimum nyolc fő.

Richard Sulík (SaS) várhatóan még e héten közli a frakció jövőjével kapcsolatos döntését.

Rafaj vitapartnere, Ondrej Dostál (OKS, a Híd frakciója) személy szerint annak örülne, ha az SNS nem lenne parlamenti párt. Ugyanakkor azt gondolja, hogy a frakciót nem kellene felszámolni, esetleg azt határozhatnák meg, milyen minimális létszám mellett működhet egy önálló képviselői csoport.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?