Radičová nemet mondott Lipšicnek

Pozsony |

<p>Iveta Radičová SDKÚ-ból való kilépése után azonnal elszaporodtak a politikai visszatérésével kapcsolatos spekulációk. Az exkormányfő kabinetje belügyminiszterével, Daniel Lipšiccel találkozott a napokban, ám mindketten tagadják, hogy új párt létrehozásáról tárgyaltak.</p>

„Arról beszélgettünk, mi lesz a volt koalíció pártjaival” – fejtette ki Radičová. Elmondta, fájdalmas volt a pártjából való kilépés, de nem volt más lehetőség. „Mélyen érintettek és negatív nyomokat hagytak bennem az elmúlt két év eseményei, és ha nem fogok változást érezni, szóba sem jöhet, hogy ismét tagja legyek bármilyen pártnak” – tette hozzá, de ezzel ismét hagyott egy kiskaput a visszatérésre. Lipšic szerint Radičová megfelelő vezéralakja lenne egy új pártnak. „De nem akarok arról spekulálni, ami nincs” – tette hozzá. A volt belügyminiszter azt mondja, még mindig nem tudja, megpályázza-e a KDH elnöki posztját – május végéig kell döntenie. Arra sem válaszolt, kilép-e pártjából, ha nem választanák meg elnöknek. Szerinte a jobboldalnak új vízióra van szüksége. „Nem elég a tíz évvel ezelőtti reformok megvédésére építeni” – véli. Radičová ebben is egyetért vele, elmondása szerint arról is beszélgettek, milyen új elképzelésekkel szállhat harcba a jobboldal a Smerrel. A két politikus előrevetítette: a jövőben is rendszeresen fognak találkozni.

Már az év elején voltak olyan spekulációk, hogy a választások után a Radičová–Lipšic duó új jobboldali pártot alapít. Elemzők szerint egy ilyen projekt sikeres lehetne. Radičovával kapcsolatban a legtöbbször azt hallani, hogy ismét harcba száll az államfői posztért, ezt a lehetőséget sem zárta még ki egyértelműen.

A Sme napilap értesülései szerint a volt kormányfő elutasította a kereszténydemokrata politikus ajánlatát, mivel elege van a politikából.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?