Közélet

Rábólintott a kormány az 580 eurós minimálbérre

Pozsony | Minden idők legmagasabb minimálbérét hagyta jóvá a kormány: 520-ről 580 euróra emelkedik.
TASR

2019. október 2. 15:00

pelle
- TASR-felvétel

A hírt a kormányülés után jelentette be Peter Pellegrini (Smer) kormányfő. A szavazás nem volt egyöntetű, Pellegrini elmondta, hogy az SMS miniszterei, valamint Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszter tartózkodott a minimálbérről szóló szavazáskor.

„Elsőrendű feladatunk az emberek életszínvonalának emelése. A jelenlegi, és az előző kormány is, amelynek szintén tagja volt a Smer, sok szociális intézkedést fogadott el” – szögezte le a kormányfő. Szerinte törvénnyel kell védeni a munkavállalók érdekeit. „Az egyik lehetőség, amellyel élhet a kormány, éppen a minimálbér intézménye. Mindegyik kormány nagy hangsúlyt helyezett erre” – tette hozzá Pellegrini.

Szerinte a minimálbér 580 euróra emelése „egészséges konszenzus a munkavállalók és a munkáltatók között”. „Jövőre emelkedik a minimálbér és az adóalap adómentes része. A minimálbér emelése után magasabb lesz a nettó kereset. Megint több pénz marad az emberek pénztárcájában” – fogalmazott a miniszterelnök.

Értékelte a minimálbérről szóló konstruktív dialógust a munkáltatók képviselőivel, és elmondta, megérti a szakszervezeteket is. „Egészséges és értelmes kompromisszumra kell törekedni, hogy ne veszélyeztessünk munkahelyeket. Recesszió nincs az országban. Azt szeretnénk, hogy ne csak a minimálbér összegéről beszéljünk, hanem hogy évről évre kevesebben legyenek azok, akik minimálbérért dolgoznak” – tette hozzá a kormányfő.

Pellegrini azt mondta, Ján Richter (Smer) munkaügyi miniszter feladatul kapta, hogy határozzák meg az éjszakai munkavégzésért, valamint az ünnepi és hétvégi munkáért járó illetéket. „Itt nincs szó győztesekről és vesztesekről. Ez volt a célom. A kompromisszum, amit ajánlottunk, segít elérni, hogy teljesítsük az alapvető kritériumokat” – mondta Richter a minimálbérről folytatott háromoldalú tárgyalásokkal kapcsolatban. Szerinte a szlovák gazdaság konkurenciaképes marad. „Mindent megteszek, hogy motiváljuk az embereket a munkavállalásra” – tette hozzá Richter.

Marián Magdoško, a Szakszervezetek Szövetségének (KOZ) elnöke leszögezte: „a szakszervezetek ennek az emelésnek is örülnek. „A szlovákiai munkavállalók magasabb fizetést érdemelnek a jól elvégzett munkájukért. Nem hagyjuk abba a magasabb bérekért folytatott harcunkat. Remélem, a gazdaság lassulása csak átmeneti. Bizakodó vagyok, remélem, semmiféle krízis nem jön, és emelkedni fognak a fizetések” - tette hozzá Magdoško. Végezetül hozzátette, támogatja a Smer-SD minimálbérről szóló javaslatát.

„A módosítás lehetővé teszi a további tárgyalásokat, de meghatározza azt a módozatot is, amit a munkáltatók kérnek: hogy a minimálbér ne legyen politikai játszmák tárgya. Folytatjuk a harcot a minimálbér emeléséért. Megtaláltuk a kompromisszumot, és a 2020-as évre szóló határozatot lezártuk – értékelte a döntést Magdoško.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
bodor

Kuciak-ügy: Bödör és Haščák vallott

BMW 120d xDrive

BMW 120d: több embert szólít meg

Schäfer András

Schäfer: „Egyértelmű volt, hogy a DAC-ba akarok igazolni”

dd

Banksy-kiállítás érkezik Budapestre

26,8 százalék a munkanélküliség Görögországban

Stagnál a munkanélküliség

Többtucatnyian megsebesültek, többen pedig életüket vesztették az iraki tüntetéseken

Többtucatnyian megsebesültek, többen pedig életüket vesztették az iraki tüntetéseken

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.