PS: Súlyos bűncselekmény elkövetésével vádolt személy nem lehet SIS-igazgató

simecka k

Súlyos bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyt nem lehet a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) igazgatói posztjára jelölni – mondta Branislav Vančo, a PS parlamenti képviselője. Vančo ezzel Robert Fico (Smer) TASR-nek adott interjújára reagált, melyben a kormányfő kijelentette, hogy Tibor Gašpar (Smer) az egyik legesélyesebb jelölt a posztra.

„Gašpar ellen egy ügyben vádat emeltek, több más ügyben szándékosan elkövetett bűncselekményekkel gyanúsítják. Ilyen ember akkor sem lehet az SIS igazgatója, ha ő lenne a világ legjobb és legtehetségesebb szakértője” – mondta Vančo. Hozzátette, a meggyanúsítást és a Gašpar elleni vádemelést eddig nem kérdőjelezték meg az eljárásban résztvevő szervek, ezért bírósági eljárás vár rá.

Vančo azt is kijelentette, ha bűncselekményekkel gyanúsított személy vezetné az SIS-t, az jelentősen befolyásolná a szolgálat megbízhatóságának megítélését a külföldi partnerszervezeteknél. „Ez pedig Szlovákia és a lakosság biztonságát is veszélybe sodorná” – mondta Vančo.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?