Pride politikai részvétellel

Pozsony. Az előző évekkel ellentétben idén nagyobb összetűzések és botrányok nélkül tartották meg a melegek jogaiért küzdők pozsonyi felvonulását.

Pozsony. Az előző évekkel ellentétben idén nagyobb összetűzések és botrányok nélkül tartották meg a melegek jogaiért küzdők pozsonyi felvonulását. A szivárványos menet, vagyis a Pride ellen ugyan két ellentüntetést is szerveztek, nagyobb rendzavarásra azonban nem került sor.

Szombaton közel kétezren vettek részt a homoszexuálisok jogainak, az azonos nemű párok élettársi kapcsolatainak az elismeréséért küzdő leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek (LMBT) közössége által szervezett pozsonyi felvonuláson, amely a szigorú biztonsági intézkedéseknek köszönhetően nagyobb incidensek nélkül ért véget. A Pride egyik szervezője, Martin Macko szerint az idei felvonulás alkalmával a részvétel meghaladta az előző, 2014-es rendezvényét, amelyen mintegy 1500-an vettek részt. A szombati megmozduláson részt vett mások mellett Jana Dubovcová ombudsman, Monika Flašíková-Beňová (Smer-SD) európai parlamenti képviselő és Martin Poliačik, az ellenzéki Szabadság és Szolidaritás (SaS) képviselője. „A szivárványos menettel szerettük volna emlékeztetni az embereket arra, hogy a különbözőségeink ellenére mindenki egyenlőnek számít” – nyilatkozta Marian Mesároš, az Emberi Jogok Szlovákiai Nemzeti Központjának az igazgatója.

Ezzel azonban Szlovákiában egyelőre még nem mindenki ért egyet. A jogvédők ellen szombaton két ellentüntetést is szerveztek. A Büszkék a Családra Kezdeményezés (Hrdí na rodinu) akciója gyakorlatilag érdektelenségbe fulladt: a hagyományos családért tüntetők rendezvényén alig 150-en jelentek meg. A résztvevők azt akarták kifejezésre juttatni, hogy semmi sem lehet jobb a hagyományos családnál. A Fő téren ugyan már mintegy 500-an voltak, ez azonban csak annak volt köszönhető, hogy a családpárti megmozdulás szervezői ott már nem szónokoltak, hanem gyermekprogramokkal próbálták magukhoz vonzani az embereket.

Nem járt nagyobb sikerrel Marian Kotleba pártja, a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) aktivistái által szervezett megmozdulás sem. A „fajtalankodók pozsonyi felvonulása” ellen meghirdetett tiltakozó akción körülbelül 150-en vettek részt.

Marián Mišún, akit a Kotleba-féle párt legradikálisabb vonalához sorolnak arra biztatta a jelenlévőket, hogy a szivárványos menet tagjai előtt vonjanak élő barikádot, erre azonban nem került sor. A pozsonyi Óvárosban feltartóztatták őket a rendőrök, és nem is engedték tovább a menetet, amely nyugodt körülmények között zajlott, nem került sor garázdaságra és rendzavarásra sem. (TASR, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?