Pozsony. ĺrásos szerződést kötne a független képviselőkkel az SDKÚ. Mikuláš Dzurinda kormányfő egy hónappal ezelőtt tájékoztatta néhányukat a koalíciós helyzetről és arról, hogy szeretné pótolni a pártjából és az ANO-ból kivált honatyákat.
Pótolják a koalíció lemorzsolódott honatyáit?
Néhány független honatya azonban tegnap megerősítette: körvonalazódik egyfajta írásos megállapodás, Dzurindától már szerződéstervezetet is kaptak. Eszerint a koalícióval egyeztetnék az egyes kormánytagok visszahívásáról szóló javaslatokat és a reformokat, valamint köteleznék magukat, hogy nem támogatnak költségvetést terhelő tervezetet. Cserébe az SDKÚ lemond javukra a pártot megillető parlamenti alelnöki tisztségről; e posztot Miroslav Abelovský tölthetné be. Abelovský erre azt válaszolta: tanulmányozza az ajánlatot, és a függetlenek augusztus 18-án találkoznak, hogy megvitassák az SDKÚ közeledését.
„A szerződéstervezet általánosságokat tartalmaz, melyeket jó lenne konkretizálni, ellenkező esetben nehezen lehet teljesíteni” – mondta a hírügynökségnek Abelovský. Neve egyszer már felmerült a parlamenti alelnöki poszt kapcsán. A tisztség Pavol Rusko gazdasági miniszterré való kinevezése után üresedett meg, az ANO Ľubomír Lintnert javasolta helyette, ám a koalíción belül sem kapott elég szavazatot. Lintner lapunknak korábban leszögezte: személy szerint nincs kifogása Abelovský ellen, ám nem hiszi, hogy megválasztják, hiszen az ellenzék nem egységes, a koalíció pedig képtelen megegyezni e funkcióról. A partnerek szerint a kormánypártiaknak elsősorban azokkal a képviselőkkel kellene szerződést kötniük, akik eredetileg megszavazták a kormányprogramot. Kérdéses, a csellengő ultrafüggetlenek tiszteletben tartanának-e bármilyen megállapodást. A Smer úgy véli, üzletelésről van szó, és Robert Fico szerint az SDKÚ közzétehetne egy listát, hogy az egyes törvénytervezetek támogatásáért mennyit fizet. (s, sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.